F1 - Ő LEHET FELIPE MASSA UTÓDJA A WILLIAMSNÉL

felipe_massa_f1_grand_prix_italy_practice_efmkjvqbdk5x.jpg

motorsport.com értesülései szerint Lance Stroll jövőre bemutatkozhat a Forma-1-ben, a Williams pilótájaként - egyelőre nagyon sok a kérdőjel a grove-i csapat jövő évi felállása.

Felipe Massa csütörtöki bejelentése után úgy tűnt, hogy megvalósulhat Jenson Button esetében a Williamshez való visszatérés, ám a brit szombati bejelentése újból átírta a forgatókönyvet. Jelenleg pedig totál homályos a helyzet, ami a Williams 2017-es pilótafelállását illeti.

A jelentések alapján úgy néz ki, hogy a korábbi pletykák ellenére Bottas jövőre is maradhat a grove-i együttesnél, viszont csapattársának kilétét továbbra is homály fedi. Ugyanis a monzai paddockban az a hír terjedt el, hogy Sergio Perez sem igazol át jövőre, így a két főszál elszakadt.

A fent megnevezett oldal neves újságírója, Adam Cooper azonban bedobott egy új nevet, név nélküli paddockos forrásokra hivatkozva. Mégpedig a kanadai Lance Strollét, aki mellett több érv szól. Egyrészt fejlesztőpilótaként ott van a Williams kötelékében, emellett a Forma-3-as Európa-bajnokságot fölényesen vezeti, ráadásul az apja milliárdos, úgyhogy az anyagi háttér terén sincs híján.

strollbanner-2.jpg

Igaz, a kanadai pályafutása kapcsán nem ez volt az előre megírt forgatókönyv, ugyanis a tervek szerint Stroll jövőre a GP2-ben indult volna, az apja, Lawrence Stroll által birtokolt Prema Powerteamnél, melynek színeit képviseli fia az F3-as Eb-n.

Pedig, ha idén a szériában az első két hely valamelyikén zár Stroll, akkor meg is lesz a szuperlicenchez kellő 40 pont, ugyanis tavaly az olasz F4-es bajnokság megnyerésével már összegyűjtött 12 egységét. Idén október 29-én pedig a 18. életévét is betölti, úgyhogy az életkor sem lenne már akadály az ifjonc debütálása előtt.

Egyébként úgy hírlik, hogy a Button - Williams megállapodás amiatt hiúsulhatott meg többek között, mert a tárgyalások nem a megfelelő ütemben haladtak.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr911675165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása