F1 - EGY ÚJABB NÉV KERÜLHET FEL A RENAULT LISTÁJÁRA?

kevin_magnussen_canadian_f1_grand_prix_qualifying_imbxbc4sx8lx.jpg

Egyre hosszabb és hosszabb a lista.

A minap az O Globo számolt be a hírről, miszerint immár a brazil Felipe Nasr is kiköthet a Renault-nál, ugyanis a sauberes segítséget kért Brazília megbízott elnökétől, Michel Temertől.

A pletykákat nem sokkal később tagadta Nasr. A 24 éves versenyző kijelentette, hogy nem azért járt a politikai elitnél, hogy az segítsen előrelendíteni támogatásával a Forma-1-es jövőjét, a meglévő szponzorok mellett. A brazil elárulta, hogy azért ment oda, hogy országát képviselje, hogy kimutassa a Brazília iránti segíteni akarását.

Azonban az eseményen nemcsak Nasr és Temer, hanem Nasr menedzsere, Steve Patterson is jelen volt. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a helyszín Parana állama volt, ahol többek között egy Renault-gyár is található. Erre hivatkozva pedig a brazil sajtó tényként hozta le a hírt, miszerint Nasr segítséget kért Brazília politikai fejeseitől annak reményében, hogy azok meggyőzik a Renault-t, hogy válassza Nasr-t.

Így pedig már ő a 10. pilóta, akit a sajtó szóba hozott a francia gyári alakulattal. Korábban Magnussen, Palmer, Ocon, Bottas, Perez, Massa, Button, Kvyat és Sirotkin neve merült fel a Renault-val kapcsolatosan.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr111357454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása