F1 - A SAUBER SZÁMÁRA MÁR NEM IS CÉL A MANOR LEGYŐZÉSE?

2016_german_gp_friday_141.jpg

A Sauber brazil pilótája, Felipe Nasr a motorsport.com-nak nyilatkozva elárulta, hogy a tulajdonosváltást követően a svájci csapat számára már nem is cél az 1 pontos Manor legyőzése. Viszont a 2017-re való felkészülés fontos Hinwilben.

Az idei évben a korábbi hónapok folyamán pénzügyi gondokkal küszködő Sauber egyelőre hozza a 2014-es formáját abban a tekintetben, hogy 12 futam elteltével még egyik pilótájuk sem tudott pontot szerezni. Ez idő alatt pedig még a Manor is átugrotta a hinwilieket, köszönhetően Pascal Wehrlein spielbergi 10. helyének.

Az elmúlt hetekben szerencsére legalább az anyagi problémák megszűntek a Sauber csapatnál, miután a svájci Longbow Finance befektetőcsoport átvette Peter Saubertől. Ennek révén a Sauber már a Belga Nagydíjon előrukkolhat néhány fejlesztéssel, többek között egy új első, valamint egy új hátsó szárnnyal.

Azonban a Sauber versenyzője, Felipe Nasr a motorsport.com-nak adott interjújában elismerte, hogy a csapat már-már a következő, 2017-es szezonra koncentrál:

"Habár viszünk egy fejlesztést Spába, már majdnem a 2017-es autóban fókuszálunk teljes mértékben."

Ezután a brazil kitért arra, hogy még egy jó pár futamuk van arra, hogy pontot próbáljanak szerezni, de nem lesz nagy tragédia a svájci gárda, ha nem sikerül a Manor elé vágni év végéig:

"Továbbra is azt érzem, hogy még mindig van egy csomó versenyünk ahhoz, hogy pontot próbáljunk szerezni.

De úgy gondolom, hogy a Manor beérése nem egy kritikus kérdés. Azonban nem adom fel, ahogy a csapat sem, pontokat akarunk szerezni. Mindent meg fogunk tenni ezért, amit tudunk."

Végül pedig Nasr elmondta a világszerte híres szakportálnak, hogy a TOP 10-es eredményre a Saubernak a következő két helyszínen, Spában és Monzában lehet a legnagyobb esélye:

"Jön Spa és Monza, és hogyha a fejlesztéseink működni fognak, akkor egy olyan szituációba keveredhetünk, amely sokkal profitálóbb lehet a számunkra. Ezzel az előnnyel pedig bárhol pontot szerezhetünk. De nekünk elsősorban a kevés leszorítóerőt igénylő helyszínek kedveznek, mint például Monza." 

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1910423420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása