F1 - HIVATALOS: HARYANTO SZÁMÁRA VÉGET ÉRT A SZEZON, SPÁTÓL OCON LESZ WEHRLEIN CSAPATTÁRSA

A Manor Racing ma délelőtt bejelentette, hogy ahogyan az várható volt, Rio Haryanto számára az idei évre véget ért a Forma-1-es kaland. Helyét a Belga Nagydíjtól Esteban Ocon veszi át, Pascal Wehrlein csapattársaként.

Legutóbbi cikkünkben éppen azt boncolgattuk, hogy Haryantóék nem fogják tudni előteremteni a szükséges pénzösszeget ahhoz, hogy az indonéz a Manor ülésében maradhasson a nyári szünet után is és a helyére pedig Ocon lehet a befutó.

Nem sokkal ezután meg is érkezett a bejelentés a Manor Racing részéről, hogy Rio Haryanto elveszítette a versenyzői ülését, miután nem tudta teljesíteni a szerződésében lévő anyagi feltételeket. Azonban annak érdekében, hogy életben tartsák az indonéz pilóta Forma-1-es reményeit, tartalékpilótai pozíciót ajánlottak neki a szezon hátralevő részére.

Nem olyan régen pedig azt is megerősítették, hogy Haryanto helyét nem más, mint Esteban Ocon fogja átvenni, úgyhogy a szezon hátralévő 9 versenyén a Manor Ocon - Wehrlein párossal lesz majd ott a rajtrácson. S mint ismeretes, a francia és a német is Mercedes-növendék, így akár a Manort a Mercedes fiókcsapatának is tekinthetnénk, mint a Toro Rossót a Red Bull esetében.

Ocon eddig nagyon szép karriert produkált a nevelőszériákban. 2013-ban bronzérmes lett a Formula Renault 2.0 Európa-kupában, egy évvel később pedig többek között Max Verstappent legyőzve bajnok lett a Forma-3 Európa-bajnokságban. Tavaly pedig a GP3-ban ért a csúcsra. Idén amellett, hogy a Renault F1-es alakulatánál tartalékpilótai pozíciót töltött be, a Mercedes beültette a DTM-be, ahogyan azt tette korábban Wehrlein esetében. Azonban a francia számára nem jött be annyira a túraautók világa eddig, ugyanis csak egyszer tudott pontot szerezni, pedig már a szezon nagyja eltelt - kérdés, hogy a várva várt Forma-1-es lehetősége megérkezése után marad-e a Német Túraautó Bajnokságban. Viszont egy biztos: a formulaautózásban még fényes jövő vár a 19 esztendős franciára.

Azonban így egy nagyon erős, fiatalos pilótafelállása lesz a Manor Racingnek, amellyel a 10. helyet a konstruktőri tabellán mindenképpen megtarthatják, de még az sem zárható kizártnak, hogy az elmúlt évek fő sereghajtója a Renault bajszát is megráncigálja a 9. helyért.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8010115828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása