FORMULA E - PROBLÉMÁK A JAGUARRAL A TESZTEN

cnl4_eiwyaaxgtv.jpg

A Jaguar az elektromos sorozat harmadik szezonjában debütál majd, de már megkezdték autójuk tesztelését. Egyelőre azonban nem problémamentesek ezek a tesztek.

Az egyik legnagyobb brit autóipari márka októberben, a Formula E harmadik szezonjának startjakor kezdi meg elektromos autójának versenyeztetését, de a tesztek már javában folynak a modellel. Problémák azonban - ahogy az természetes - vannak, méghozzá nem is kevés. A Motorsport.com arról ír, hogy egy csapatbéli forrás túlmelegedésről és hűtési aggodalmakról beszélt, valamint arról, hogy az autó súlya jelenleg nem épp a legideálisabb. Az említett csapattag mindenesetre azt ígéri, az augusztusi Donington Park-i hivatalos tesztekre már rendben lesznek. 

A Formula E-ben egyébként 888 kg a minimum súlyhatár, és az előző szezon megmutatta, hogy a versenygépek súlya milyen komoly hatással lehet az erősorrendre és az adott autó hatékonyságára. Elég csak megnézni a 2015-ös bajnok csapat, a NEXTEV TCR szenvedését a '15-16-os szezonban: a kínai alakulat állítólag vagy 15 kilogrammal a minimum határ fölött volt, és roppant gyenge teljesítményük annak is köszönhető, hogy az ikerhajtóegységek miatt nem bírták megfelelő szinten tartani az autó súlyát.

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr598884062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása