FORMULA E - HIVATALOS: A HARMADIK SZEZONBAN JOSÉ MARIA LOPEZ A VIRGIN PILÓTÁJA LESZ!

jose-maria-lopez-to-replace-jev.jpg

A WTCC kétszeres világbajnoka, José Maria Lopez három szezon után elhagyja a Túraautó Világbajnokságot az év végén, s már ősszel megkezdi a Formula E-pályafutását a DS Virgin Racing színeiben.

Először akkor vált kérdésessé José Maria Lopez WTCC-s jövője, amikor tavaly ősszel csapata, a Citroen bejelentette, hogy gyári szinten kiszáll a Túraautó Világbajnokságból és a WRC-re helyezi a hangsúlyt. Azóta pedig rendre azt találgatták, hogy vajon hol folytatja 2016 után versenyzői pályafutását 2014 és 2015 WTCC-bajnoka.

Nem olyan régen a Túraautó Világbajnokság korábbi bokszutcai riportere, Ben Constanduros a Twitteren kiposztolt egy képet arról, ahogyan Lopez a Formula E-ben résztvevő DS Virgin Racing gépében, melyhez azon szöveget fűzte hozzá, hogy jövőre az argentin az elektromos világbajnokságban az imént említett alakulat színeiben fog versenyezni, valamint a WEC-ben a Toyotánál.

Az előbbi állítás kapcsán csütörtök délelőtt megérkezett a hivatalos bejelentés, miszerint José Maria Lopez ősszel megejti a debütálását a Formula E-ben és a széria harmadik szezonját a PSA-konszernen belül maradva a DS Virgin Racing csapatával fog harcba szállni a jobbnál jobb pozíciókért, a brit Sam Bird csapattársaként. Az argentin autósportsztár Jean-Éric Vergne helyére érkezett a csapathoz, miután a francia már nemigen ápolt valami jó kapcsolatot a felettesekkel a gyengébb szezonkezdet, a Buenos Aires-i betegeskedés, valamint a csapattárs Sam Birddel vívott csatái miatt.

"Ez egy nagyon izgalmas átigazolás a számomra, nagyon várom már a Formula E-s kihívást a DS Virgin Racing színeiben. Már van valamennyi tapasztalatom a DS Performance-szal való munkában, ugyanis együtt tevékenykedünk a harmadik szezonra szánt autón. Magabiztos vagy abban, hogy képesek lehetünk nagyszerű eredmények elérésére a következő szezonban. A Formula E pedig bajnokságként évről-évre egyre erősebb és erősebb, és különösen várom majd a Buenos Aires-i futamot, melynek az előző idényben nagy sikere volt" - nyilatkozta átigazolása kapcsán a WTCC kétszeres világbajnoka.

Lopez együléses formulaautóban kezdte meg anno a versenyzői pályafutását. 2004-ben az argentin az International Formula 3000 néven futó bajnokságot az összetettben a hatodik helyen zárta úgy, hogy két harmadik helyet szerzett. Egy évvel később pedig már a GP2-ben bizonyíthatott "Pechito'' Lopez, aki a DAMS csapat színeiben a 9. helyen zárt a bajnokságban - a spanyolországi sprintfutamon megszerezve egyetlen GP2-es győzelmet, emellett kétszer intették le a második pozícióban. 2006-ban a Super Novával a 10. lett az összetettben, többek között egy második, és két harmadik hellyel - ugyanebben az évben a Renault F1 Team tesztpilótája is volt. Legközelebb szűk négy év múlva, a 2010-es Forma-1-es szezon előtt hozták szóba Lopezt újra a formulaautózással, amikor arról volt szó, hogy a száguldó cirkusz mezőnyéhez újonnan csatlakozó USF1 pilótája lesz, ám az amerikaiak projekt befuccsolt.

Ezután tért át a túraautózási szálra "Pechito", aki előbb hazai bajnokságokban tette le a névjegyét, majd a WTCC történetének első argentin hétvégéjén lehetősége nyílt a debütálásra a Wiechers-BMW csapatánál, a lehetőséget a helyi hős egy ötödik hellyel és egy futamgyőzelemmel hálálta meg. Tavalyelőtt pedig már a Citroen pilótájaként indulhatott a Túraautó Világbajnokságon, sőt, már az első teljes szezonban megnyerte az összetettet, 2015-ben pedig megvédte a címet, s erre jó eséllyel pályázik idén is.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr118872318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása