F1 - VANDOORNE KEMÉNYEN HARCOL A MCLAREN EGYIK 2017-ES ÜLÉSÉÉRT

A Forma-1-es debütálását már Bahreinben megejtő belga Stoffel Vandoorne minden erejével azon dolgozik, hogy ülést kapjon a McLaren csapatánál a következő szezonra.

A csapat hivatalos harmadik számú pilótája megerősítette, hogy harcban van a csapat üléséért Jenson Buttonnal, hiszen a kétszeres spanyol bajnoknak, Alonsónak van szerződése 2017-re.

A GP2 tavalyi rekordbajnoka már szerepelt Formula-1-es futamon. Sőt, a McLaren csapat idei első egységét ő szerezte meg, első hétvégéjén legyőzve jóval rutinosabb csapattársát, Jenson Buttont.

A belga pilóta elismerően beszélt 2009 bajnokáról és felvázolta, mi várhat rá 2017-ben:

"Jenson még mindig nagyszerűen csinálja a dolgát, ő egy fantasztikus versenyző, egy világbajnok és mindenki tudja, hogy azért harcol, hogy jövőre ugyanott vezessen, ahol idén.

Akármi fog történni jövőre, azt kell elfogadnunk, viszont egyértelmű, hogy harcolok azért a McLaren ülésért. Bahrainban már autóba ülhettem, és én voltam az, aki megszerezte a csapat első idei pontjait.

Fantasztikus lehetőség volt, hogy megmutassam mit is tudok."

A McLaren csapat vezetője Ron Dennis egyszerűen így reagált arra, hogy esetleg más csapat viszi el Vandoorne-t:

"Ha van olyan csapat, amely azt képzeli, hogy Vandoorne szabad, az nagyon nagyot téved."

Hogy mi is várható a következő évben, az egyelőre közel sem biztos, de a nyári szünethez közeledve a nagyobb átigazolásokat lassan megtudjuk, utána pedig szépen-lassan beindul az átigazolási hullám, vagy éppen minden marad úgy, ahogy van.

Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr268872044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása