WTCC - HONDA-TAROLÁS AZ ELSŐ TRÉNINGEN, NAGY DANI BEMUTATKOZOTT

13522024_1183966548300638_4389182745416250126_n.jpg

A Honda átmentette a jó formáját péntekről szombatra és Huff - Michelisz - Monteiro sorrendben hármas győzelmet aratott az első tréningen. A Zengő Motorsport részéről pedig Nagy Dani megvethette a lábát a WTCC-ben!

Magyar idő szerint szombaton 10 órától folytatódott a WTCC idei 7. versenyhétvégéjének a programja, az első szabadedzéssel, amely magyar szempontból egy kissé keserű szájízzel indult, ugyanis a Zengő Motorsport ifjú versenyzője, Nagy Dani nem tudott kigördülni a pályára egy szenzorhiba miatt, így egyelőre rá és a rajongói számára türelmes várakozás következett ekkor.

A 30 perces tréning harmadánál Michelisz Norbert vette át az első helyet Yvan Mullertől, majd a címvédő Lopez felzárkózott a magyar mögé másodiknak, de az argentin hátránya még így nagyjából 5 tized volt.

Félidőnél azonban Huff másfél tizeddel legyorsulta Norbit, így a 2012. évi világbajnok állt az élre. Ezután az utolsó percekben igazi tűzijáték volt, a mezőny folyamatos gyorsulása révén.

Végül Honda 1-2-3. született a második tréningen, Rob Huff - Michelisz Norbert - Tiago Monteiro sorrendben. A három gyári Civicet a 4. és a 6. helyen záró Lopez - Muller citroenes páros, valamint a közéjük beékelődő ladás Hugo Valente követte. A TOP 10 Björkkel, Chiltonnal, Bennanival és Catsburggal vált teljessé.

A Zengő Motorsport színeiben Ficza Feri 16.-ként zárt, azonban az utolsó percekben a reflektorfény sokkal inkább Nagy Dani garázsát figyelte, ugyanis a szenzorhibát sikerült orvosolni, így a magyar pilóta debütálását abszolválva megtehetett két rendszerellenőrző kört a közel 4,8 kilométeres vila real-i pályán.

Az első szabadedzés végeredménye:

fp21.jpg

 

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr408838774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása