F1 - ECCLESTONE: ELKÉPZELHETŐ, HOGY JÖVŐRE CSAK 18 FUTAM LESZ

2016_european_gp_race_017_1.jpg

Bernie Ecclestone, a Forma-1 "mindenható ura" elhintette, 2017-ben talán csak 18 nagydíjat fognak megrendezni.

Ecclestone híres arról, hogy érdekes kijelentésekkel nyomást helyez különböző helyszínek promótejeire, így mostani megszólalását is fenntartásokkal kell kezelni, de a brit milliárdos szerint nem elképzelhetetlen, hogy jövőre csak 18 nagydíjból fog állni a világbajnokság, ami igen meglepő lenne, főleg hogy idén rekordszámú, 21 nagydíjhétvégét rendeznek. 

A problémát az olasz, a kanadai és a német futamok okozzák. Monzában a rendezési jogok tárgyalásai akadtak meg, mert a pálya vezetői szerint Ecclestone túl nagy díjat kér tőlük, és bár az Olasz Automobil Szövetség (ACI) nemrég pozitívan nyilatkozott az Olasz nagydíj jövőjéről, megállapodás továbbra sincs, szerződésük pedig az idei év végén jár le. 

Kanada az Ecclestone-nal állítólag megbeszélt paddockkal kapcsolatos felújítások elmaradása miatt lehet veszélyben, Németország pedig már tavaly sem tudta megrendezni nagydíját a Nürburgringen. Igaz, idén a Hockenheimringen visszatér a német futam, de jövőre megint csak a Nürburgringen lenne a sor, így a helyzet egyelőre bizonytalan. 

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr348838258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása