MOTOGP - ROSSI NYERT BARCELONÁBAN, IANNONE KIGOLYÓZTA LORENZÓT!

motogp_of_catalunya_race_4eniygjm7psl.jpg

Valentino Rossi nyert Barcelonában - igaz, a Yamaha "Doktorának" nem volt teljesen sima az útja a győzelem felé vezető úton.

Idei második és pályafutása 114. győzelmét szerezte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokságon az olasz Valentino Rossi. A "Doktor" az ötödik helyről várhatta a rajtot, de a piros lámpák elalvását követően veszített jó néhány pozíciót, azonban az olaszt ezt sem tántorította el attól, hogy bejelentkezzen a futamgyőzelemért. Rossi az első kör végén már ott volt a negyedik helyen, a következő körökben pedig Pedrosát, Marquezt, majd Lorenzót is lenyomta. A végén pedig újból megküzdött Marquezzel, akit végül a utolsó előtti kör felénél győzött le végérvényesen. Ez volt a recept a sikerhez Rossinak, aki így a világbajnoki harcba is visszahozta magát.

A második-harmadik helyen pedig a Repsol kettőse zárt, Marc Marquez - Dani Pedrosa sorrendben. Marquez azért még az utolsó pár körben megpróbálta elorrozni a futamgyőzelmet Rossi elől, többször is megtámadta a "Doktort" ennek érdekében, végül az egyik előzési manővere sikerrel járt. Azonban Rossit sem abból a fából faragták, hogy csakúgy hagyja magát, és visszatámadta a spanyol riválist, a csata végül az utolsó előtti körben dőlt el Rossi javára.

A negyedik a suzukis Maverick Vinales lett, aki annak ellenére ezen előkelő pozícióban zárt, hogy nem éppen a legjobb versenyét. Pedrosával még csak-csak elcsatázgatott, de amikor eljött azon pillanat, hogy a folyamatosan lassuló Lorenzót kéne megelőznie, akkor már többször is "megremegett a keze" Valentino Rossi jövőbeni csapattársának, és csak a sokadik próbálkozás után tudta megelőzni a címvédő Yamaháját.

A TOP 10-be még Pol Espargaro, Crutchlow, Dovizioso, Bautista, Petrucci és Barbera fért be.

A futamon történt egy, a világbajnoki pontverseny szempontjából nagy jelentőséggel bíró baleset. A 17. körben a 9-es kanyar féktávján Andrea Iannone nagyon közel ért Lorenzóhoz, melynek végül az lett a vége, hogy a kanyarban felöklelte hátulról a spanyolt, így mind a ketten kiestek. Ezzel Lorenzo kezéből kicsúszott a pontversenyben való vezetés, Marquez az új éllovas 125 ponttal, őt követi Lorenzo 110-el és Rossi 103-al.

A leintés után természetesen minden pilóta megemlékezett a Moto2-es pénteki edzésen elhunyt Luis Salomról.

A következő verseny a június 26-i hétvégén lesz, az Assen TT-n.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr688787724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása