F1 - HÍRCSOKOR: MICHAEL SCHUMACHER

29_schumacher_g_w.jpg

Többek között pénteken életműdíjat kapott a hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

Pénteken a Nürburgringen 24 órás helyszínén a Forma-1 valaha volt legeredményesebb pilótáját, a német Michael Schumacher életműdíjjal tüntették ki, melyet a menedzser Sabine Kehm vehetett át, aki abszolút együtt érzett a jelenlévőkkel, akiknek nyilvánvalóan fáj az, ami Michael Schumacherrel történt azon a bizonyos 2013. december 29-i napon, s ennek következtében nem tudta személyesen átvenni életműdíját. Kehm elmondása szerint az életműdíj óriási dolog volt, Schumacher pedig mindenképpen megérdemelte, ugyanis ezzel visszaigazolást kapott tehetsége, alázata, munkamorálja, akaratereje, motivációja és fegyelme.

Ott volt az eseményen a Mercedes korábbi motorsport-igazgatója, Norbert Haug is, aki úgyszintén megható beszédet mondott:

"Immár majdnem 2,5 év telt azóta, hogy Michael a gyermekeivel és barátaival elment síelni a Francia Alpokba. Ennek a kirándulásnak rövidnek, nyugodtnak, vidámnak és szórakoztatónak kellett volna lennie; családi és baráti körben, nem versenymódban. A kirándulás vége azonban nem lett olyan harmonikus, mint a korábbi évek. Sem a Schumacher-család, sem Sabine Kehm számára.

A motorsportnak a világában manapság már semmi sem olyan, mint amilyen régen volt. A csillagok sem ragyognak úgy, mint régen. De Michael adja még mindig a fényt, ugyanis is ő nem csak a sport csillaga, hanem az enyém is. Ilyen jól senki sem tudott nyerni és ünnepelni, mint ahogy tette azt ő.

Arra kérném Önöket, hogy szorítsanak és imádkozzanak Michaelnek a gyógyulás irányába vezető úton."

 A díjátadóest felvételen:

Pár napja pedig Luca Di Montezemolo szólalt meg a hétszeres világbajnok kapcsán - azt mondta a korábbi Ferrari-elnök, hogy értesülései szerint már reagál Michael Schumacher, aminek nagyon örül, s reméli, hogy képes lesz felgyógyulni a klasszis ex-pilóta.

Mindemellett úgy tudni, hogy Michael Schumacher tiszteletére július 27-én, azaz a Német Nagydíjat megelőzően futballmeccset fognak rendezni. Egyelőre részleteket még nem tudni. 

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr418747738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása