WTCC - LOPEZ-POLE ÉS HONDA-GYŐZELEM A MAC 3-ON A HUNGARORINGEN! MICHELISZ HATODIK LETT, FICZA 17.

img_3483-2.JPG

Gondolatok a szombati napról.

FP1:

  • Az 50 kilós pluszsúly ellenére a Lada szabadedzést tudott nyerni, a Hugo Valente elmondása szerint 10 mérnökkel egyenlő Gabriele Tarquinit. Catsburg az ötödik lett a másik Vestával, míg Valente csak a 13. helyig jutott.
  • Erősek voltak a Volvók is - Ekblom a második, Björk a 10. helyen zárt.
  • A Honda részéről újból Michelisz Norbi lett a legjobb - a magyar pilóta a harmadik helyen zárt csapattársa, Monteiro előtt. A harmadik Civic Rob Huff-al 7. lett.
  • A Citroen továbbra sem villogtatta a foga fehérjét: Muller a 6., Lopez a 9., Bennani a 11., Chilton a 12., míg Demoustier a 15. helyen zárt.
  • A Zengő Motorsport magyar pilótája, az ifj. Ficza Ferenc meglehetősen sokat volt pályán, végül a 16. pozícióban végzett - megelőzte a műszaki gondokkal küszködő John Filippit.

img_3453-3.JPG

FP2:

  • A Lada Tarquini második helyével ezúttal sem vallott szégyent, igaz, a másik két Vesta a kis differenciák miatt már kicsúszott a TOP 10-ből.
  • A Volvo szokás szerint jól ment a szabadedzéseken, Björk és Ekblom 1-3-ban zártak.
  • Ezúttal az SLR-es Tom Chilton lett a legjobb citroenes a 4. pozícióban. Lopez hetedik lett, Muller kilencedik, Bennani 10. és Demoustier 13.
  • Norbi megint a legjobb hondás lett az 5, pozícióban, míg Monteiro a 8., Huff a 11. helyen zárt.
  • A zengős Ficza Feri ezúttal 17. lett, de ami biztató, hogy csak alig 1-2 tizeddel tudta megelőzni őt René Münnich.

img_3473-2.JPG

Időmérő:

  • A 80 kilós plusszal rendelkező Citroenek közül csak "Pechito" Lopez tudott valami értékelhetőbbet összevakarni, az argentin a pole-ban, míg Muller csak a 8. lett úgy, hogy kis híján már a Q1-ben búcsúzott, de végül a Q2-ig eljutott. Az SLR-ek a 10., a 11. és a 15. helyen zártak Bennanival, Chiltonnal és Demoustierrel. Habár, Demoustier még kap egy rajtbüntetés, ugyanis a 2-3-as kanyarban feltartotta a ladás Nicky Catsburgot.
  • Tom Coronel pedig elképesztő módon táltosodott meg azzal a lesajnált Chevrolet-vel! Először a Q2-ben ő ütötte ki Norbit a legjobb ötből, így a magyar pilóta nem tudott részt venni a Superpole-ban. Aztán a Q3-ban pedig a második helyet szerezte meg, Lopez mellől várhatja a piros lámpák elalvását a főfutamon. A nyitófutamon éppen emiatt nagyon óvatosnak kell lennie, mert kinézőben van egy dobogó a holland számára.img_3264-2.JPG
  • Azok után, hogy a szabadedzéseken ütötte-verte Michelisz Norbi a márkatársait, mégis pont Huff és Monteiro jutottak be a Q3-ba és kibérelték a második rajtsort, míg Michelisz a rajtrácson a lehető legrosszabb helyen zárt, a 6. helyen, így pontot sem szerzett az időmérőn (Huff utol is érte a pontversenyben), ráadásul a fordított rajtrácsos első futamon sem lesz kedvező pozícióban. Ugyanakkor nem kell aggódni, ugyanis a mai napra esős körülményeket jósolnak, és Michelisz Norbi fantasztikus rajtolóképességéről sem szabad megfeledkezni, szóval még korai az esélyeket temetni, egy kettős dobogó még így is benne lehet a pakliban.img_3338-2.JPG
  • A Volvo visszatérése után először bejutott a Q3-ba, Björk az ötödik lett, de Ekblom is kilencedikként zárt, ami az első futamon egy második helyet jelent.
  • Kissé csalódás volt a Lada, főleg a szabadedzéseken nyújtott teljesítmény láttán, ugyanis csak az ifjú Nicky Catsburg fért be a TOP 10-be, a Tarquini - Valente duó a 12-13. helyre kvalifikálta magát.
  • Ficza Ferenc a Q1-ben sokáig a 16. helyen állt, aztán végül Münnich össze tudott dobni egy gyorsabb kört, így az ifjú magyar visszacsúszott a tizenhetedikre.img_3280.JPG

MAC 3

  • Elvileg a Citroen nyert volna, ám a franciák kaptak egy 30 másodperces büntetést, mert Bennani "elBennanizta" a dolgot - szabálytalanul hagyta el a pályát.
  • Így a Hondáé lett az első hely és az érte járó 10 pont.
  • A Lada is kapott egy 30 másodperces büntetést, mivel Valente is hasonló vétséget követett el, mint Mehdi Bennani.

img_3630-2.JPG

Az FP1, az FP2, az időmérő és a MAC 3 eredménye a linkekre kattintva érhetőek el. Az eredményekbe még nem kalkulálták bele a büntetéseket.

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr398657810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása