F1 - A FERRARI TISZTÁZTA MAGÁT A KÓDOLT ÜZENET KAPCSÁN

cfbfpx4uuaaecfp.jpg

Az FIA a napokban elkezdte vizsgálni a Ferrarit egy, még a melbourne-i szezonnyitó folyamán egy kódolt üzenet miatt, mely a bokszfalon bukkant fel. A maranellói gárda magyarázatot adott a Nemzetközi Automobil Szövetségnek.

Pár napja robbant ki a hír, miszerint a Nemzetközi Automobil Szövetség egy bizarr ügyben vizsgálja a Scuderia Ferrari csapatát.

Mint ismeretes, az FIA az elmúlt pár évben igencsak sokat szigorított a pilóták és a csapatok verseny közbeni kommunikációján, a csapatrádió és a bokszfali táblákat esetében egyaránt.

A német AMuS számolt be a hírről, miszerint a versenyigazgató Charlie Whiting a bahreini versenyhétvége folyamán kapott egy fotót egy rivális csapattól, melyen az látható, hogy az ausztrál futamon a Ferrari a bokszfalról kilógatott tábláján a következő üzenetet irányította Vettel felé: "3.2-LFS6-P1". A "3.2" egyértelműen a pilóta előnyére utalt, hogy az 3.2 másodperc, míg a "P1" a pozícióra, azonban az "LFS6" jelentése már nem volt ennyire egyértelmű. Az FIA vizsgálódni kezdett az ügyben, tiltott üzenet közlésének a gyanújával.

Az Autosport úgy értesült, hogy a (fenti képen látható táblán lévő) gyanús kifejezés valóban tiltott üzenet volt, azonban a Ferrari ennek ellenére nem kapott büntetést, mivel az olasz csapat megfelelő magyarázattal tudott szolgálni. A felettébb érdekes üzenet arra vezethető vissza, hogy a verseny során valamennyi csapatnak gondjai támadtak az üzemanyag-fogyasztás újraszámításával, a Ferrari esetében úgy tudni, hogy az egységesített központi elektronikával nem volt rendben valami. Utóbbi tény miatt nem került szankcionálásra az olasz istálló.

Az AMuS újságírója úgy tudja, hogy a szezonnyitó alatt több csapat is ilyesféle, kódolt üzeneteket továbbított pilótáik felé, így az FIA felhívta a figyelmet, hogy az ismétlődő gyanú újabb vizsgálatot, s akár büntetést vonhat maga után.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr538580044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása