F1 - HÉTVÉGÉN IS PÁLYÁRA GÖRDÜL A MCLAREN

ccdakpfw8aaenr9.jpg

A wokingi istálló a hétvége folyamán Barcelonában mindkét promóciós napját fel fogja használni.

A harmadik nap második feléig egészen jól alakult a barcelonai előszezoni tesztsorozat a McLaren-Honda számára, ám szerdán a hidraulika meg makacsolta magát, így a délutánjuk elveszett a süllyesztőben. Azonban az igazán nagy kegyelemdöfés a wokingiaknak a hűtőfolyadék szivárgása miatt fuccsba ment csütörtök volt. A négy nap alatt Alonso és Button 257 kört pakolt bele az MP4-31-esbe, 2000 kilométerrel kevesebbet, mint a Mercedes W07-es gépébe. A felmerült problémák ellenére már most kijelenthető az, hogy az idén jelentősen szebb év elé néz a McLaren, ugyanis tavaly a 12 szezon előtti tesztnap folyamán tudtak megtenni 370 kört.

A McLarennél most abban bíznak, hogy a kedden elrajtoló második négynapos tesztsorozatra már minden viszontagságot sikerül orvosolni, hogy folytathassák a kilométerek gyűjtögetését.

motorsport.com úgy tudja, hogy a McLaren a hétvégén mind a két filmes napját be fogja vetni. Az összesen majd' 200 kilométeres plusz tréning legalább lehetőséget nyújt a legendás alakulatnak arra, hogy leellenőrizzék azt, hogy sikerült-e korrigálniuk a problémákat, noha amúgy is felhasználták volna promóciós napjaikat a hétvégén - erről már egy hete megszületett a döntés a hírek szerint, tehát nem a felmerült gondokra való reagálásként fog sor kerülni a filmes napokra.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr588421242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása