F1 - VERSTAPPEN IDÉN SEM FOGJA ELÓVATOSKODNI!

max-verstappen.jpg

Max Verstappen megígérte - idén sem lesz kevésbé agresszív!

Néhány nappal ezelőtt a Scuderia Toro Rosso csapatvezetője, Franz Tost óvatosságra intette az alakulat pilótáit, Max Verstappent és Carlos Sainz Jr.-t második Forma-1-es szezonjukban, annál fogva, hogy az első idényben sikereket megélő versenyzők hajlamosak arra, hogy második évükben rosszul mérjenek fel bizonyos helyzeteket. Viszont nem olyan régen Verstappen a GPUpdate.net és a holland Telegraaf hasábjain elárulta, hogy nem fogja visszafogni magát a 2016-os évben sem.

1442774869.jpg

Tavaly bombaként robbant be a Forma-1-be a Toro Rosso holland tinipilótája, s nem egy káprázatos manőverével még legádázabb kritikusait is meggyőzte, hogy nem volt korai a Forma-1-ben való debütálás.

Verstappen a Telegraaf-nak kijelentette, hogy nem ért egyet főnöke, Franz Tost szavaival. Elmondása szerint a pilóták mindig a legjobbat szeretnének kihozni magukból, függetlenül attól, hogy hányadik szezonját teljesíti. Szerinte egyetlenegy differencia van az első és a második szezon között, mégpedig az, hogy a versenyzőtársak már jobban ismerik őt, ezáltal keményebben fognak védekezni ellene, ugyanakkor ő is tapasztaltabb lett.

Majd hozzáfűzte, hogy az autót és az aszfaltcsíkokat is jobban ismeri, akárcsak a többiek őt. Úgy véli, hogy ebben az évben már nem lesz olyan egyszerű kivitelezni egy előzést kívülről a belgiumi Blanchimont-kanyarban, ahogy tette azt tavaly Felipe Nasr-vel szemben.

4044.jpg

Azonban Verstappen a motivációjából mit sem vesztett, meggyőződése, hogy fizikailag is sokkal erősebb és felkészültebb lett, mint volt egy éve ugyanekkor. Nyilatkozatában azt is elmondta, hogy a csapata is pozitívabban áll hozzá a szezonhoz, sőt, Verstappen úgy gondolja, hogy mostanra már minden a helyére került, ugyanakkor még várni kell.

Verstappen agresszivitása és rámenőssége azonban nem csak a szép előzések krónikáját bővítette, hanem a szuperlicencében lévő büntetőpontok számát is gyarapította. A tavalyi év folyamán szám szerint 8 büntetőegységet kapott az FIA stewardjaitól, így ha az év első pár futamán további négyet bezsebel, akkor a soron következő futamtól el fogják tiltani. Viszont még ennek veszélye sem készteti arra Verstappent, hogy óvatosabb legyen a versenypályán. A holland leszögezte, hogy stílusán nem fog módosítani, hanem tövig fogja nyomni a gázt.

image16x9_img_1024_medium_2.jpg

Zárásképpen pedig a motorokról is ejtett néhány szót a holland. Verstappen szerint a Ferrari-motor mindenképpen előrelépés lesz a tavalyi Renault-egységekhez képest, ugyanakkor az ezáltal kapott lehetőségeket még az év első részében kell, hogy kihasználják, miután ezen erőforrások nem fejleszthetőek a szezon során, miután tavalyi darabokról van szó. Viszont a tavalyi évben 49 pontot szerző, a bajnokságot pedig a 12. helyen záró Verstappen mindennek ellenére is bizakodó, meggyőződése az, hogy a sokat fejlődő és keményen dolgozó csapatával a kitűzött célok elérhetőek.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr878407274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása