F1 - ROSSI NEM TUDOTT HARCBA SZÁLLNI HARYANTO ELLEN

manor_3445049b-horz.jpg

Alexander Rossi elárulta, hogy esélye sem volt győznie Rio Haryantóval szemben a Manor üléséért vívott küzdelemben. A kikosarazott amerikai az IndyCar felé tarthat, másik három "sorstársával" egyetemben.

Csütörtökön a Manor bejelentette, hogy Rio Haryantót szerződteti le Pascal Wehrlein mellé a 2016-os évre, így a további esélyek, nevezetesen Alexander Rossi és Will Stevens hoppon maradtak, miután az indonéz birtokába került az utolsó hely a Forma-1 idei rajtrácsán.

Rossi esetében úgy tűnt, hogy aznap viszonylag nyugodtan, beletörődve fogadta a hírt, hogy kosarat kapott a Manortól, azonban pénteken megeredt az amerikai nyelve, és a médiumoknak kiadott egy pár részletet, hogy Haryanto miképpen kerekedett felül rajta.

Elárulta, hogy az indonéz kormány és a Pertamina olajvállalat által támogatott Rio Haryanto pénzével lehetetlenség volt felvenni a harcot, miután még annál is többet kínált a Manornak, mint amennyit a csapat kért az ülésért, hiába sikerült Rossinak is összehoznia az előzetesen kihirdetett, majd még további pár millióval megtoldott pénzösszeget, de ez nem volt elég. Innen is látszik, hogy nagy úr a pénz, főleg, ha technikai sportokról van szó.

page000.jpg

Pletykák szerint most négy, a mezőnyből kiszorult Forma-1-es versenyző az IndyCar felé tart, mégpedig Pastor Maldonado, Alexander Rossi, Will Stevens, valamint Roberto Merhi. Noha még semmilyen hivatalos információt nem tudni, de akár jelzésértékű is lehet az, hogy a negyedik autójának gazdát kereső Andretti Autosport a minap bekövette Pastor Maldonadót a Twitteren...

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr418406862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása