F1 - HEIDFELD SZERINT A FORMA-1 NEM OLYAN ROSSZ, MINT ANNAK JELENLEGI HÍRNEVE

cvzwb.jpg

A sok negatív kritika ellenére a korábbi F1-es pilóta azt állítja, még ma is szórakoztató a Forma-1.

A jelenleg a Formula E-ben versenyző német Nick Heidfeld szerint a Forma-1 helyzete közel sem olyan rossz, mint azt a legtöbb kritikus állítja. Tény, hogy csökkent a nézőszám az utóbbi időben, és a versenyek java sem a legizgalmasabb mostanság, de Heidfeld szerint ettől még továbbra is nagyon jó pilóták vezetik a versenyautókat, és továbbra is rendeznek élvezetes futamokat.A Sauber és a Williams volt pilótája szerint pedig a Mercedes dominanciájára sem lehet fogni a panaszkodást, hiszen minden korszakban kiemelkedik egy-két csapat a mezőnyből. 

"A Forma-1-nek ki kell lépnie a jelenlegi negatív kritikák közül, amik ráadásul nem megfelelő érveken alapszanak. A sorozat egyáltalán nem olyan rossz, mint ahogyan egyesek beállítják. Még mindig vannak fantasztikus versenyek, autók és pilóták. Az egyik csapat (jelen esetben a Mercedes - szerk.) dominanciája pedig a sport velejárója, mindig is voltak csapatok, amelyek domináltak."

- nyilatkozta Heidfeld a motorsport.com-nak, majd aztán elmondta, azért ő is javítana pár dolgon.

"Az előzések elég mesterkéltek a DRS miatt, de legalább vannak előzések. Viszont azoknak nem az egyenesben kellene történniük, mint most, hanem a féktávon, a kanyarbejáraton. Nagyobb mechanikai tapadásra és nagyobb gumikra lenne szükség ezek elérésére."

A német a motorhangokkal sincs megelégedve teljesen, szerinte vonzóbb lenne, ha kicsivel hangosabban dübörögnének a V6-osok.

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr328394500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása