F1 - A MERCEDES PÁRTFOGOLTJÁNAK 2016-OS DEBÜTÁLÁSÁRA EGYRE KISEBB AZ ESÉLY

f1-barcelona-may-testing-2015-pascal-wehrlein-mercedes-amg-f1-reserve-driver_1.jpg

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója elmondta, hogy immár vajmi kevés arra az esély, hogy a Német Túraautó Bajnokság (DTM) legfiatalabb bajnoka, a német Pascal Wehrlein 2016-ban bemutatkozzon a Forma-1-ben, noha korábban eléggé sanszos volt a Mercedes pártfogoltjának az érkezése.

A Mercedes támogatását élvező Pascal Wehrlein amellett, hogy a bajor márka Forma-1-es teszt- és tartalékversenyzője volt 2015-ben, a DTM-es HWA-csapat színeiben megnyerte a Német Túraautó Bajnokságot, melynek ő lett így minden idők legfiatalabb bajnoka. A némettel kapcsolatosan az elmúlt hónapokban már számos alkalommal felmerült a hír, miszerint 2016-ban a Mercedes-motorokra váltó Manor F1 Team versenyzője lehet.

A Mercedes Forma-1-es istállójának vezetője, Toto Wolff nem olyan régen egy interjúban leszögezte, hogy a Mercedes 4 millió eurót lenne hajlandó fizetni a Manornak azért, hogy a 21 éves Wehrlein kapja meg az egyik versenyzői ülést. Azonban a Manor állítólag 10 millió dollárnál nem teszi lejjebb a lécet.

Éppen emiatt fordulhat elő az, hogy végül az eddig a GP2-ben versenyző Rio Haryantoé lehet az egyik Manor-autó, miután legutóbbi értesüléseink szerint az indonéz állam potom 15 millió eurót fizetne a sereghajtónak. Ez még Toto Wolffot is aggasztja:

"Ez az összeg egy Forma-1-es ülésért, amit hallottam a médiában... Csak tönkreteszi a sportágat." - fogalmazott az osztrák.

Amennyiben Wehrlein nem fog Forma-1-es versenyzői lehetőséghez jutni 2016-ban, minden bizonnyal a DTM-ben a címvédésért fog menni.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr498206704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása