F1 - ECCLESTONE SZERINT AZ F1 NEM FOG ÖSSZEOMLANI

f1-abu-dhabi-gp-2015-bernie-ecclestone_1.jpg

Bernie Ecclestone, a FOM (Forma-1 Menedzsment) elnöke szerint azt is túlélte volna a Forma-1, ha több csapat is kiszáll 2015 végén. 

Az idei szezon vége felé több istálló, nevezetesen a Red Bull, a Toro Rosso és a Lotus sorsa sem volt biztos, és könnyen megvolt az esély ezen csapatok Forma-1-ből való kiszállására. Előbbi kettő azért, mert egy ideig nem tudtak megegyezni egy motorbeszállítóval sem, utóbbi pedig anyagi gondok miatt. Ráadásul emellett folyamatos anyagi szűkölködéstől szenvednek más kisebb alakulatok is, mint például a Force India, a Sauber, vagy a Manor. 

A fent említett három csapat közül végül mindegyik maradt a sportágban, de felmerül a kérdés: mi lett volna, ha minden másképp alakul, és ők távoznak? Akkor bizony többek szerint szép lassan tönkrement volna a Forma-1, hiszen egyébként sem legvirágzóbb éveit éli manapság a sport, ráadásul Dietrich Mateschitz kapásból két csapatot emelt volna ki, hiszen a Red Bull mellett a Toro Rosso is az ő tulajdonában áll. 

Bernie Ecclestone szerint azonban aggodalomra akkor sem lett volna ok, hiszen az F1 abban az esetben is vígan túlélte volna a krízist. A brit milliárdos szerint a teljes összeomlás sohasem fog bekövetkezni, bár azt elismerte, neki is segítenie kellett a Renault-nak a Lotus felvásárlásának véglegesítésében. Szerinte a legnagyobb problémát inkább a nagy gyárak öntörvényeskedése jelenti, és az, hogy nem voltak hajlandók erőforrásokat biztosítani más csapatoknak.

Fotó: motorsport.com

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr118196446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2015.12.25. 18:38:42

Már attól is jobb lenne a Forma-1, ha fele ennyi csapat lenne 3 vagy 4 atóval.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása