F1 - A RENAULT A MERCEDESSZEL ÉS A FERRARIVAL HARCOLNA

f1-european-gp-2010-robert-kubica-renault-f1-team.jpg

A Renault ügyvezetője, Cyril Abiteboul kijelentette, jövőre visszatérő gyári csapatukkal harcba szállhatnak majd a Mercedesszel és a Ferrarival, habár kiemelte, az első szezonban még nem szabad túl sokat várni az alakulattól.

A Renault jövőre tér vissza gyári csapatként, a Lotus istállót felvásárolva, miután arra a következtetésre jutott a franciák elnöke, Carlos Ghosn, hogy csupán motorszállítóként a marketing szempontok miatt nem éri meg a sportban maradni. Azóta mennek a találgatások, vajon milyen teljesítményre lesz képes első visszatérő szezonjában a francia cég versenygépe. Bár a költségvetésük egyes hírek szerint jóval nagyobb lesz, mint amit eddig a Forma-1-re költöttek, a legtöbb szakértő szerint az első egy-két évben még nem szabad sokat várni a 2014-ben bevezetett turbóérában eddig nem túl meggyőzően teljesítő Renault motoroktól. Ezt most a márka ügyvezetője, Cyril Abiteboul is elmondta, de a távoli jövőről pozitív látomásai vannak.

Szerinte is óvatosnak kell lenni az elvárásokkal, de véleménye szerint a Carlos Ghosn közleményében elhangzott 3 év, amikorra sikeressé válhatnak, reális lehet. Abiteboul úgy fogalmazott, "a marketing nem várhat", ezért minél hamarabb sikereket kell elérniük, hogy bekerülhessenek a "nagyfiúk" közé - utalt ezzel a Mercedesre és a Ferrarira, mely csapatok egyelőre kiemelkednek a mezőnyből.

A szakember azt is elmondta, jövőre legfőképp nem a legtöbb pont megszerzésére, hanem a csapat szerkezetének tökéletes kialakítására irányul majd a figyelem, azért az amolyan átmeneti esztendő lesz.

Fotó: motorsport.com

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr198196424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása