F1 - A HAAS JÓL HALAD AUTÓJÁVAL, JANUÁRBAN MÁR ÁTMENNÉNEK A TÖRÉSTESZTEN IS

f1-a-visit-with-gene-haas-haas-f1-team-2014-gene-haas-at-the-haas-f1-team-headquarters-in.jpg

A jövőre induló amerikai istálló csapatfőnöke elárulta, jól haladnak a fejlesztésekkel, és már január elején át szeretnének menni az FIA töréstesztjén.

Günther Steiner, a 2016-ban debütáló Haas F1 Team csapatvezetője a kérdésre, hogy miképpen haladnak autójukkal, úgy válaszolt, pontosan a terveiknek megfelelően, és semmilyen komoly problémával nem szembesültek eddig. A német elmondása szerint eddig csak kisebb problémáik akadtak, de már azokra is tudják a megoldást. Természetesen a Ferrari és a Dallara is segítségükre van, hiszen Gene Haas egyesülete szorosan együttműködik a Scuderiával, az erőforrást is az olaszoktól kapják majd. 

Steiner arra is kitért, az FIA hivatalos töréstesztjén már január 7-8-a körül át szeretnének menni versenygépükkel, annak festésről azonban egyelőre még nem döntöttek.

Fotó: motorsport.com

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr68187156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása