F1 - A PIRELLI PUBLIKÁLTA A MELBOURNE-I GUMIKÍNÁLATOT

f1-barcelona-february-testing-ii-2015-pirelli-tyres.jpg

A Pirelli már most elárulta, hogy mely keverékek lesznek elérhető a 2016-os szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

Éppen csak a 2015-ös szezon végéhez értünk, a jövőre induló 11 Forma-1-es istállónak jövő hét csütörtökig le kell adnia a Forma-1 hivatalos gumibeszállítójának, a Pirellinek, hogy melyik (rendelkezésre álló) gumikeverékből mennyit kérnek, hogy az olasz-kínai cég idejében végezzen a gyártással és a szállítással, hiszen március 18-án, pénteken már a 2016-os esztendő első két szabadedzése lesz esedékes.

Az új szabály értelmében a Pirelli a jövő évtől már három slick keveréket kínál fel a csapatoknak egy-egy versenyhétvégén. Melbourne-be a Pirelli a szuperlágy, a lágy és a közepes gumikat fogja elvinni. Annyi maradt meg még a régi rendszerből, hogy mindegyik pilótának 13 szett gumiból kell gazdálkodnia, ebből a Pirelli háromnak a használatát és megőrzését szabja korlátok közé.

Egy szett szuperlágyat mindenkinek félre kell tennie az időmérő edzés harmadik szakaszára, akik bejutottak, azoknak azt kell használniuk, míg a korábban búcsúzók a versenyen élhetnek ezzel a 4 abronccsal. A Pirelli azt is kifejtette, hogy 1-1 lágy, valamint közepes garnitúrát meg kell őrizni a futam napjára, ezekből legalább az egyik szettet használni is kell. A többi 10 gumi típusáról és felhasználásáról a pilóta dönt. A lényeg, hogy a futamon legalább két keverék felhasználásra kerüljön.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr898158674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása