WTCC - CORONEL MINDENKÉPP MARAD, A KÉRDÉS CSAK AZ, HOGY HOL?

wtccvila-real2015tomcoronelchevroletrmlcruzetc1roalmotorsport.jpg

Tom Coronel pályafutása egyik leggyengébb szezonját tudhatja maga mögött, de esze ágában sincs elhagyni a Túraautó VB mezőnyét. A szezon csak most ért véget, de a holland máris próbálja bebiztosítani magát jövőre.

Rengeteg balszerencsés kimenetelű pályán való ütközet, mérhetetlen számú technikai problémák, tempóbeli szenvedés - nagyjából így lehetne összefoglalni Tom Coronel, a holland közönség-kedvenc 2015-ös WTCC szezonját, amely egyben az egyik legpechesebb éve is volt pályafutása során. Többen ezután arra következtettek, Coronel talán megunta a privát Chevrolet-vel való szenvedést, és továbbáll egy másik, olcsóbb túraautó-bajnokságba, ahol a jelenleg befektetett pénzének töredékért a bajnoki címért küzdhetne. A holland azonban nem így gondolkozik, és mindenképp a WTCC tagjaként képzeli el a jövőt. Már 2016-os évén munkálkodik, azonban még nem világos, hol folytatja.

Coronel a ROAL Motorsportnál, azaz jelenlegi csapatánál maradna legszívesebben (már a BMW-s idők óta együtt dolgoznak), de ez nem feltétlenül lehetséges, ugyanis a ROAL jövője még nem biztosított. Ahhoz, hogy a csapat maradjon, két versenyautót kell futtatniuk (a költségek fedezésére két pilóta szponzoraira van szükségük), ám az istálló jelenlegi másik versenyzője, Tom Chilton minden jel szerint továbbáll, és a 2016. évi szezont már egy a Sebastien Loeb Racing által futtatott privát Citroennel kezdi meg. Ebben az esetben tehát a ROAL csak akkor tud maradni, ha szereznek még egy állandó versenyzőt Coronel mellé. 

A vésztervet Coronel számára a Münnich Motorsport jelenti. A németek felszereltsége nem sokban különbözik a holland mostani csapatáénál, ezért a váltás nem lenne visszalépés Coronel számára, de ő maga is említette már, hogy ha van rá mód, inkább megkímélné magát a csapatváltástól. A Münich Motorsport egyébként jövőre két autót nevezne be a világbajnokságra. Egyet egy állandó versenyzőnek (adott esetben ez lenne Coronel), egyet pedig néhány futamra a csapat tulajdonosának, René Münnich-nek a részére. Ezt Dominik Greiner, a csapat főnöke erősítette meg.

Fotó: motorsport.com

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr538128826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása