MOTOGP - LORENZO KEZDETT AZ ÉLEN AUSZTRÁLIÁBAN MARQUEZ ÉS ROSSI ELŐTT

crzlzjqukaebiez.jpg

Jorge Lorenzo nyerte az első tréninget Phillip Islanden, megelőzve Marquezt és Rossit. Az időjárás nem volt túlzottan kegyes a mezőnyhöz, az utolsó csörtét az eső mosta el.

Borongós, hideg és szeles időjárás fogadta a motoros királykategória mezőnyét az ausztrál helyszínen, a legelején a kameraképre néhány esőcsepp is bepofátlankodott, így jó néhány versenyző rögtön visszament a depóba. Ennek tudható be az, hogy Mike Di Meglio ugrott az élre, azonban a francia versenyző nem örülhetett sokáig első helyének, ugyanis Marquez értelemszerűen jóval jobb időt futott. A világbajnoki aspiráns yamahások nem akartak sokat kockáztatni a felemás körülmények között, de aztán Lorenzo és Rossi is elhagyták a depót, előbbi ment egy harmadik időt, míg a "Doktor" fél tizedre megközelítette az élen álló Marquezt.

Az utolsó negyed órában nagy volt a forgalom a pályán, ráadásul páran javítani is tudtak, mint például Iannone és a hazai közönség előtt szereplő Miller is, utóbbi rendre nagyon erős részidőket produkált az első szektorban. Majd Marquez tört az élre, azonban a tabella második helyezettje nem hagyta azt, hogy a címvédő sokáig élvezze az első helyet, és 1:30 alá majdnem bemenve visszavette az első helyet.

Az utolsó percekben pedig elkezdett esni az eső, így a versenyzők már nem volt alkalmuk a további javulásra. Az első négy pozícióban a két Yamaha és a két Repsol Honda zárt Lorenzo - Marquez - Rossi - Pedrosa felállásban. A legerősebb kvartett mögött óriási meglepetésre a két LCR Honda zárt, a hazai közönség előtt sziporkázó teljesítményt nyújtó Jack Mullerrel, valamint Cal Crutchlow-val. Mögöttük Smith, Iannone, Pol Espargaro és Vinales zárt az első tízet.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr877972485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása