F1 - 2015 SZINGAPÚRI NAGYDÍJ: A RAJTRÁCS

f1-singapore-gp-2010-start-fernando-alonso-scuderia-ferrari-leads.jpg

A Forma-1 2015-ös idény tizenharmadik versenyének, a Szingapúri Nagydíjnak a rajtrácsa - innen várja a húsz pilóta a vasárnapi rajtot!

Egy nagyon hosszú Mercedes-egyeduralmat tört meg a tegnapi időmérő edzésen Szingapúrban Sebastian Vettel. A vérszemet kapó német 1,5 év után az első olyan pilóta a pole-ban, aki nem Mercedes-motoros autóval szerepelt. Tehát Vettel első ferraris pole-ját vágta zsebre, miközben Kimi Raikkonen "csak" harmadik lett a Ferrarival. A Red Bull pedig idei legjobb kvalifikációján van túl, Daniel Ricciardo a második, Daniil Kvyat a negyedik helyre kvalifikálta magát. A Mercedes csúnyán beéget, Hamilton és Rosberg csak a harmadik sorból várhatják a lámpák kialvását, míg Verstappen a Magyar Nagydíj óta először indulhat a rajtrács első felében, miközben Romain Grosjean sorozatban negyedjére. A McLaren is egy viszonylag jó kvalifikációt zárt Fernando Alonsónak köszönhetően, aki a 12. lett. A büntetések ezúttal sem maradtak el, ám ezeknek ezúttal semmi jelentőségük nincs, mivel az amúgy is az utolsó sorból induló Manorokat érinti.

f1-singapore-gp-2014-track-atmosphere-starting-grid.jpg

Íme a 61 körös Szingapúri Nagydíj rajtrácsa:

1. sor 1.) Sebastian Vettel 1:43.885
Ferrari

2.) Daniel Ricciardo 1:44.428
Red Bull Renault

2. sor 3.) Kimi Raikkonen 1:44.667
Ferrari

4.) Daniil Kvyat 1:44.745
Red Bull Renault

3. sor 5.) Lewis Hamilton 1:45.300
Mercedes

6.) Nico Rosberg 1:45.415
Mercedes

4. sor 7.) Valtteri Bottas 1:45.676
Williams Mercedes

8.) Max Verstappen 1:45.798
Toro Rosso Renault

5. sor 9.) Felipe Massa 1:46.077
Williams Mercedes

10.) Romain Grosjean 1:46.413
Lotus Mercedes

6. sor 11.) Nico Hülkenberg 1:46.305
Force India Mercedes

12.) Fernando Alonso 1:46.328
McLaren-Honda

7. sor 13.) Sergio Perez 1:46.385
Force India Mercedes

14.) Carlos Sainz Jr. 1:46.849
Toro Rosso Renault

8. sor 15.) Jenson Button 1:47.019
McLaren-Honda

16.) Felipe Nasr 1:46.965
Sauber Ferrari

9. sor 17.) Marcus Ericsson 1:47.088
Sauber Ferrari

18.) Pastor Maldonado 1:47.323
Lotus Renault

10. sor 19.) Will Stevens 1:51.021 *
Manor Ferrari

20.) Alexander Rossi 1:51.523 **
Manor Ferrari


* - Will Stevens (Manor) 5 rajthelyes büntetést kapott sebességváltó csere miatt.
** - Alexander Rossi (Manor) rajthelyes büntetést kapott sebességváltó csere miatt. 

A Szingapúri Nagydíj 14:00-kor rajtol, a futamról a Braking News F1 csapata élőben fog tudósítani.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr847802472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása