WSR - A RENAULT KILÉP A 3.5-ÖS KATEGÓRIÁBÓL

wsr.jpg

A Renault Sport szombat reggel jelentette be, hogy a WSR 3.5-ös széria megmarad, azonban a francia gyártó közreműködése nélkül.

A francia autógyártó után 11 év után hátrál ki a WSR 3.5 mögül az idei esztendő végén. Az Autosport jelentései szerint a kategória jövőjéről jövő hét csütörtökön fognak megkezdődni a tárgyalások a csapatokkal és az RPM-mel. Az utóbbi cégnek a vezetője azon idősebb Jaime Alguersuari, akinek fia a Forma-1-ben és a Formula E-ben is versenyzett. Az id. Alguersuari irányította korábban a bajnokságot, amikor még Open Fortuna by Nissan, illetve World Series by Nissan neveken futott a széria, 1998 és 2004 között. Valószínűleg ismét Ő fogja megkapni az irányítói pozíciót.

A Renault kiszállásának az oka arra vezethető vissza, hogy az FIA új licences pontrendszerében a jövőben újrainduló F2-es bajnokság fog számítani a Száguldó Cirkusz előszobájának. Noha a Nemzetközi Automobil Szövetség több pilóta unszolására megemelte a WSR bajnoki első helyéért járó 30 pontot 35-re, ez nem hatotta meg a francia márkát, amely rögvest tisztázta, hogy eszük ágában sincs beszállni az F2-be.

Habár amellett sem siklathatunk el, hogy a Forma-1-be ismét gyári csapatot akar üzemeltetni a Renault, és talán a WSR-ből való kiszállás is annak lehet a jele, hogy sikerült nyélbe ütniük az üzletet a franciáknak, melynek következtében már teljes erőbedobással a királykategóriás projekten ügyködhetnek.

Azonban a WSR nem szűnik meg 100 %-ban, hiszen a Renault a 2.0-ás géposztályt és a Megane Trophy-t továbbra is támogatni fogja. Persze a WSR 3.5-ös kategória is fenn fog maradni, csak más névvel és felépítéssel.

Azonban a bajnokságra továbbra is igény van, a csapatok maradni akarnak. Továbbá kezdeményezés indult annak érdekében, hogy a WSR 3.5 bajnoka 600000 eurós pénzdíjat kapjon, amely elegendő egy F2-es vagy egy sportautós szerepvállaláshoz, míg a legjobb újoncnak 200000 euró járjon.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr397654890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása