F1 - HAMILTON 98 EZREDDEL VERTE MEG ROSBERGET A HARMADIK EDZÉSEN

lewis_hamilton_f1_grand_prix_hungary_practice_6fcevxghuurl_1.jpg

Lewis Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést a Hungaroringen a Mercedesszel, mindössze 98 ezreddel megelőzve német csapattársát, Nico Rosberget. A harmadik helyen Sebastian Vettel zárt.

A harmadik edzés izgalmainak közepette sem rágtuk tövig a körmünket, de azért volt jó néhány történés. Nem siklathatunk el a rengeteg kicsúszás és elfékezés mellett, mely a változó időjárási körülményeknek betudható.

Az élen nem történt változás, Lewis Hamilton az első kettő után a harmadik szabadedzésen is verhetetlennek bizonyult. A Mercedes brit világbajnoki címvédőjének előnye azonban jelentősen fogyott, miután csak 98 ezredmásodperccel tudott gyorsabb kört repeszteni német csapattársánál, Nico Rosbergnél.

A harmadik helyen Sebastian Vettel zárt a Ferrarival, a hétvége folyamán először verte meg csapattársát, Kimi Raikkonent, bár ehhez hozzájárult a finn műszaki hibája, amely teljesen kinyírta az utolsó etapját, ez eredményezte a nem túlságosan előkelő 16. helyet.

A kicsi és a nagy bikák egyaránt jeleskedtek. A két Red Bull Kvyattal és Ricciardóval a 4. és 9. helyet foglalták el, míg a Toro Rossók Sainz Jr.-ral és Verstappennel az 5. és a 7. helyen zártak. Az osztrák és a faenzai istálló autói közé kakukktojásként még beférkőzött Nico Hülkenberg a Force Indiával a 6. helyre, illetve Fernando Alonso a McLaren-Hondával a nyolcadikra. A TOP 10-et Romain Grosjean zárta a Lotusszal.

A hétvége programja délután 14:00-kor az időmérővel fog folytatódni, melyről élőben fogunk tudósítani úgyszintén, a jól megszokott, szöveges formában, itt, a Braking News F1-en.

A második szabadedzés végeredménye:

Fotó: Zimbio.com, formula1.com

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr227653656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása