F1 - A FERRARIK SZÉTVÁLASZTOTTÁK A MERCEDESEKET, ROSBERG MÁSODJÁRA IS AZ ÉLEN!

ci_niatw8aai7nw.jpg 
A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg a második edzést is megnyerte Silverstoneban. A Ferrarik szétválasztották az Ezüst Nyilakat.

Közép-európai idő szerint 15:00-kor kezdetét vette a második 90 perces gyakorlás Silverstoneban. A versenyzők szép lassan csordogáltak ki a pitből, viszont ennek ellenére gyorsan megszülettek az első mért idők, bár ezek még nem voltak igazán érdemi körök.

Azonban az igazán gyors körökre sem kellett sokáig várni. Az első nekifutás után a két Mercedes állt az élen, Hamilton - Rosberg sorrendben. Az Ezüst Nyilak sofőrjeit valamivel kevesebb, mint öt tized választotta el egymástól. Következő körükben a brit és a német is javított, ám a címvédőnek még így is maradt 0,352 másodperc előnye. 

Éppen csak eltelt 16-17 perc a tréningből, máris előkerült a piros zászló. Romain Grosjean csúszott ki a kavicságyba a Lotusszal a 7-es kanyarnál. Ez az apró baki nem jött jól a franciának, mivel az első edzést komplett ki kellett hagynia, mivel a Lotus a tesztpilóta Jolyon Palmernek adta át a francia E22-esét, így Grosjeannak ma borzasztóan kevés időt tudott a pályán tölteni. Szerencsére a pályamunkások hamar kiszedték a kocsit a sóderból, melynek köszönhetően perceken belül folytatódhatott a körözés. 

Érdekesség, hogy nem sokkal később Alonso is kiszaladt ugyanabban a kanyarban, ahol korábban Grosjean is, ám a McLaren spanyolja nagy nehezen, de vissza tudott evickélni a pályára.

30 perc után ez volt a TOP 5:

1. Hamilton Mercedes 1:34.877 6 kör
2. Kvyat Red Bull 1:35.009 + 0,132 mp. 3 kör
3. Rosberg Mercedes 1:35.229 + 0,352 mp. 6 kör
4. Vettel Ferrari 1:36.012 + 1,135 mp. 5 kör
5. Hülkenberg Force India 1:36.171 + 1,294 mp. 7 kör


Jenson Buttonnak a McLaren vezethetőségével gyűlt meg a baja, ezt valamivel az első fél óra után jelezte is a csapatának. Az MP4-30-as továbbra sem akarja az igazságot, ezt pedig Button is látja.

A második fél óra kezdetén történtek jelentős pozícióváltozások az élmezőnyben. Nico Rosberg ugrott az élre, Vettel feljött a második helyre, miközben Lewis Hamilton hátracsúszott a harmadik helyre, őt Kvyat, Verstappen és Hülkenberg követte. Nem sokkal később Raikkonen egy második, Ricciardo pedig egy hatodik időt ment.

Egy óra után így festett a TOP 5:

1. Rosberg Mercedes 1:34.155 15 kör
2. Raikkonen Ferrari 1:34.502 + 0,347 mp. 14 kör
3. Vettel Ferrari 1:34.522 + 0,367 mp. 11 kör
4. Hamilton Mercedes 1:34.621 + 0,466 mp. 11 kör
5. Kvyat Red Bull 1:35.009 + 0,854 mp. 9 kör


Az utolsó harmad elején pedig a Force India mexikóija, Sergio Perez panaszkodott a ferraris Kimi Raikkonenre, elmondása szerint a finn "Jégember" feltartotta őt.

15 perccel a leintés előtt másodjára is előkerült a piros zászló, mivel történt egy újabb kicsúszás a Luffieldnél. Ezúttal Roberto Merhi hagyta el a Manorral a pályát, de nagy nehezen ő is visszatért a kavicságy fogságából. Azonban ennek dacára öt percig szünetelt a tréning.

Az utolsó percekben mindenki kinn volt a pályán, ám a főszerepben ekkor is a hosszabb etapokra való felkészülés volt. Így azonban nem tudott senki sem javítani az idején.

Ez pedig azt jelentette, hogy Nico Rosberg zárt az élen a Mercedes W06-ossal, megelőzve a ferrarisokat, Raikkonent és Vettelt, illetve brit csapattársát, Lewis Hamiltont, aki ezúttal csak negyedik lett hazai közönsége előtt.

Remekül teljesítettek a Red Bullok a második tréningen, a Kvyat - Ricciardo duó az 5-6. leggyorsabb időt autózta. A 17 éves Max Verstappennek most sincsen szégyenkezni valója, miután a hetedik lett. A TOP 10-et a force indiás Nico Hülkenberg, a toro rossos Carlos Sainz Jr, és a williamses Felipe Massa zárta.

A hétvége programja holnap délelőtt 11 órától folytatódik a harmadik szabadedzéssel.

A második szabadedzés végeredménye:

ci_z5vvveaahrrs.jpg
Fotó: motorsport.com, Twitter / Formula 1

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr807593494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása