FORMULA E - DRÁMAI IDŐMÉRŐ UTÁN SARRAZIN-POLE!

_w2q9862.jpg

Elképesztő körülmények uralkodtak a Formula E 2014-15-ös szezonjának utolsó időmérőjén. A kvalifikáció közben megérkező eső jócskán megkeverte a kártyákat. Sarraziné lett a pole Londonban, míg a három bajnokesélyes; Buemi, Di Grassi és Piquet Jr. csak a 6., a 11. és a 16. helyre kvalifikálták magukat!

Még feszültebbé vált a világbajnoki címért vívott csata Nelson Piquet Jr., Sebastien Buemi és Lucas Di Grassi között, mivel Londonban a vasárnapi időmérőre eleredt az eső. Az előző 10 forduló folyamán egyszer sem fordult elő csapadék a Formula E-ben, így a csapatoknak és a pilótáknak egyaránt kellett szembesülniük egy új kihívással. Azonban gumicserére nem volt szükség azon oknál fogva, hogy a Michelin 18 colos abroncsai száraz és nedves körülmények között egyaránt helytállnak.

Az eső az első csoport edzésének a kezdetén kezdett el szemerkélni, így a száraz pályás időmérőkkel ellentétben most ők jártak a legjobban. Az első csoportban egyetlen bajnokesélyes sem volt, így az izgalmak tovább fokozódtak. Az első csoportban Sarrazin és D'Amborosio zárt az első két pozícióban, őket mindössze öt század választotta el.

A második csoportba lett véletlenszerűen sorsolva a tabella második helyén álló Buemi, aki csak a hatodik helyre kvalifikálta magát, ám az időjárás itt még aránylag kegyes volt.

A harmadik csoport kvalifikációjára szakadt le az ég a Battersea Parkban, így Nelson Piquet Jr.-nak és Lucas Di Grassinak egyaránt volt oka a bosszúságára, ráadásul a pontversenyben harmadik pozícióban álló Di Grassi csak az utolsó, azaz a 4. csoportba lett sorsolva. Ráadásul a pilótáknak tovább kellett várniuk, mert Sakon Yamamoto felnyalábolta a falra az Amlin Aguri autóját, emiatt pedig előkerült a piros zászló is. Az aszfaltcsík ekkorra már csuromvizes volt, így a harmadik negyed pilótáinak már esélyük sem volt egy TOP 10-es eredményre. Jean-Éric Vergne lett a 11., mögötte Piquet csak a 12. helyen zárt, hátrányuk már 12 másodpercre rúgott az élen álló Sarrazinnel szemben.

Az utolsó csoportba kerülő Di Grassi pedig a maximumot kipréselve az autójából a 11. rajtkockába kvalifikálta magát, azaz ő lett a legjobb, akinek már csak a nedves aszfalt jutott. Piquet pedig a 16. helyig visszacsúszott, miután még Turvey, Prost és de Silvestro is befurakodott elé.

Tehát, a 17:00-kor rajtoló versenyen Stephane Sarrazin indulhat az első rajtkockából a Venturi színeiben, mellőle és mögüle pedig a Dragon Racing versenyzői várhatják a rajtot, D'Ambrosio és Duval sorrendben. A bajnoki címért vívott csata pedig az eddiginél is érdekesebb lesz, mert az esős körülmények alaposan kipackáztak a bajnokesélyesekkel, így Buemi a 6., Di Grassi a 11., a listavezető Piquet Jr. pedig a 16. rajtkockából vághat neki a 29 körös szezonzárónak.

A megmérettetés előtt az állás a következő: Piquet Jr. - 138, Buemi - 133 és Di Grassi 125. A pontozási rendszer a Forma-1-ével megegyező azt leszámítva, hogy a leggyorsabb körért még jár két extra pont. Jelen pillanatban Bueminek van a legnagyobb sansza a Formula E történetének legelső bajnoki címét, azonban ismerve az elektromos széria versenyeit, bármi megtörténhet, főleg akkor, ha az égi áldás is megérkezik!

Fotó: fiaformulae.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr907580500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása