MA MEGKEZDŐDÖTT A GOODWOOD-I FESZTIVÁL!

kimi_dedikal.jpg

Ma vette kezdetét a 2015-ös Goodwood-i Fesztivál!

Újra megrendezésre kerül az autó- és motorsport szerelmeseinek kedvenc fesztiválja, az 1993 óta megrendezendő Goodwood-i Fesztivál. Idén június 26-28-a között rendezik meg.

A Fesztiválon szokás szerint tiszteletét teszi több F1-es csapat, mint a McLaren, a Red Bull, a Ferrari és a Williams is, valamint több jelenlegi és egykori Forma-1-es pilóta is jelen lesz a rendezvényen. Többek között Kimi Raikkonent láthatjuk majd a Ferrari volánja mögött, Felipe Massa pedig az 1990-es FW13B Williams-t vezeti majd, de a világbajnoki tabella második helyén álló Nico Rosberggel is lehet majd találkozni. Ami az ex-F1-eseket illeti, jelen lesz idén is a legenda, Jackie Stewart, John Surtees, Damon Hill, Jochen Mass,és a francia René Arnoux is, de nem csak a királykategória szerelmesei örülhetnek.

Az amerikai versenyszériák képviseletében, a Nascar autóival fog bemutatózni Richard Petty és Bobby Labonte, de még láthatunk több rally bemutatott, valamint természetesen a WEC-ből több LMP1-es istálló is képviselteti majd magát. Sőt, Brendon Hartley a Porsche 919 volánja mögé még be is ül.

Azonban, akik a kétkerekűek iránt rajonganak jobban, azoknak sincs okuk az aggodalomra, hiszen idén először a MotoGP-legenda Valentino Rossi is tiszteletét teszi a helyszínen, a Yamaha alapításának 60. évfordulójának alkalmából.

Ezek mellett is lehet találni még programot, mivel a fesztivál nemzetközi autókiállításként is szolgál, így megnézhetjük a Ferrari 488GFB-T-t, a McLaren P1 GTR-t, a Ford Focus RS-t, a Lexus GS-7-et, az Audi R8-at és a Corvette ZO6-ot.

A Goodwood-i Fesztivál eseményeit itt tudjátok figyelemmel kísérni élőben:

Fotó: Twitter

 

Landek Norbert

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr757576128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása