F1 - ROSBERG NYERTE HAMILTON FUTAMÁT MONACÓBAN! A MCLAREN-HONDA BUTTONNAL PONTOKAT SZERZETT, VERSTAPPEN NAGYOT CSATTANT!

nico_rosberg_f1_grand_prix_monaco_qualifying_6pomjyhqrfml.jpg

Nico Rosberg nyerte a Monacói Nagydíjat sorozatban harmadszor, igaz, ehhez az is kellett, hogy Lewis Hamilton és mérnöke csúnyán eltaktikázza magát a Safety Car-fázis alatt, amely Max Verstappen és Romain Grosjean kőkemény ütközésének köszönhető. Lewis Hamilton csak harmadik lett, miután Sebastian Vettel ért célba a második helyen. Mindeközben a McLaren-Hondának megvannak az idei első pontjai, miután Jenson Button a nyolcadik helyen látta meg a kockás zászlót.

A rajtnál remek rajtot fogtak a Mercedesek, Hamilton megőrizte a vezetést, Rosberg pedig követte őt. A legpazarabbul pedig Daniil Kvyat jött el a piros lámpák elalvásakor, nagyon keményen vágott be az orosz ausztrál csapattársa, Daniel Ricciardo elé. A hátsó traktusban két kontakt is történt: Maldonado és Massa koccant, melynek következtében a brazil defektet kapott; miközben Alonso és Hülkenberg nem fért el egymás mellett a Mirabeauban, melynek következtében a force indiás a gumifalnak csapódott, ám végül folytatni tudta a versenyt, Alonso viszont öt másodperces büntetést kapott.

A verseny fele meglehetősen unalmas volt, alig voltak események. A 25-35. forduló között a mezőny letudta első bokszkiállását. Ebben a turnusban Max Verstappen kerékcseréje eléggé nyögvenyelősre sikeredett a Toro Rosso szerelői, melynek következtében a 17 éves holland közel 50 másodpercig időzött a pitben, a fiatal tehetség, úgy ahogy sokan a TOP10-ben, ő is a kétkiállásos taktikára váltott.

A 43. körig mindkét a McLaren-Honda pontszerző helyen haladt, ám Fernando Alonso alatt elvérzett a technika, a spanyol váltóhiba miatt feladta a versenyt, így a McLarennél már csak egy autó maradt talpon, Jenson Button a nyolcadik helyen.

Nagyon szemfüles volt Max Verstappen a mai futamon nem egyszer. A fiatal holland a leköröző Vettelre ráakaszkodva bújt be jó néhány versenyzőtársa elé.

Verstappen a szuperlágy gumikon ekkorra már Romain Grosjean Lotusát érte utol. A holland pilóta a 64. körben a St. Devote kanyar előtt megpróbálta megelőzni Grosjeant, ám a francia középen, nagyon hirtelen és idejekorán fékezte meg autóját, melynek következtében Verstappen rászaladt, és a St. Devote gumifalába fúródott. A Toro Rosso tinipilótája karcolás nélkül megúszta az esetet szerencsére, viszont az incidens miatt a Safety Car behajtott a pályára, ez pedig még az élen is óriási káoszt okozott.

A Mercedes teljesen érthetetlen módon kihozta Hamilton a bokszba abroncsfrissítésre, ám az angol roppant peches módon Rosberg és Vettel mögé érkezett vissza.

Hét körrel a leintést megelőzően folytatódott a verseny: Nico Rosberg magabiztosan megőrizte a vezetést, mögötte azonban Hamilton megtámadta Vettelt, ám a címvédő tehetetlen volt a némettel szemben, hiába volt a Mercedes-pilóta autóján frissebb Pirelli-szett.

xpb_743028_1200px-1024x681.jpg

Az utolsó körökben Nico Rosberg tetemes előnyt épített ki, és megnyerte a Monacói Nagydíjat, ezzel a német zsinórban harmadik alkalommal zárt az első helyen a hercegségben. Sebastian Vettel a Ferrarival a második helyen szelte át a célvonalat a frusztrált Lewis Hamiltont megelőzve, kinek előnye a világbajnoki pontversenybe megfeleződött, Nico Rosberg már csak 10 pontra van lemaradva mögötte.

A Red Bull Racing végül egy nagyon erős hétvégét zárt: Daniil Kvyat élete legjobb Forma-1-es eredményét bezsebelve lett a negyedik, Daniel Ricciardo pedig az ötödik lett. Hatodik lett Kimi Raikkonen a másik Ferrarival, aki nemcsak a kék zászló, hanem Daniel Ricciardo kemény manővere miatt is morgolódott 1-2 sort a rádióban. Sergio Perez tündöklése a futamon is folytatódott: a mexikói pilóta magabiztosan őrizte meg eredeti rajthelyét, a hetedik helyet.

A McLaren-Honda pedig végre pontot szerzett annyi szenvedés után: Jenson Button a nyolcadik helyen hozta be az MP4-30-ast. Felipe Nasr lett a kilencedik a Sauberral, az első tíz helyezett névsorát pedig Carlos Sainz Jr. zárta a Toro Rossóval.

A futam végeredménye:

cfxvcaowgaadr91.jpg

VIDEÓ - Verstappen és Grosjean balesete:

Max Verstappen és Romain Grosjean balesete.

Posted by Legújabb F1 videók on 2015. május 24.

Fotó: Zimbio.com, XPB Images, Twitter

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr597487696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása