MOTOGP - MARQUEZ FÖLÉNYESEN NYERTE AZ IDŐMÉRŐT

Hiába tűnt úgy, hogy szoros és nagy csata lesz a pole pozícióért, annak ellenére, hogy egyik edzésen sem Marquez volt a leggyorsabb, könnyedén nyerte a kvalifikációt Le Mans-ban, több, mint fél másodpercet adva a második Doviziosónak.

Száraz pályán kezdődött már az időmérő edzés első szakasza is, de nem voltak tökéletesek a körülmények, a köridők pedig folyamatosan javultak, így csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy melyik két pilóta jut tovább. Nagy meglepetés nem született, Danilo Petrucci és Aleix Espargaro jutottak tovább.

A Q2 elején Marquez rögtön egy nagyon erős körrel kezdett, az elején Dani Pedrosa, a csapattárs jött föl mögé a második helyre az első gyors körök után, de Marquez előnye hatalmas volt már ekkor. A mezőny pedig hiába javított a köridőkön a kerékcserék után is, mert Marquez is ugyanúgy javított, és megfutotta a hétvége eddigi legjobb körét.

Rossinak nem sikerültek az első körök, csak az utolsó pillanatban tudott egy normálisabbat összerakni, de az is csak a 7. helyre volt elég, Pedrosa pedig javítani sem tudott, így csak 8. lett. A pole pozícióban Marquez, mellőle Dovizioso és Lorenzo indulhat holnap, a második sorban Crutchlow, Iannone és Smith várhatják a rajtot. Ha levesszük Marquezt, a mezőny többi része 1 másodpercen belül van, akárcsak a szabadedzéseken voltak.

Horváth Ádám

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr977464828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása