WTCC - PARÁDÉ A HUNGARORINGEN: MICHELISZ AGYONVERTE A MEZŐNYT A MÁSODIK FUTAMON!
WTCC 2015 Magyar Nagydíj, 2. futam

cefxa98veaetqwk.jpg

Óriási teljesítményt nyújtott a hungaroringi második futamon a Zengő Motorsport magyar versenyzője, Michelisz Norbert, aki leiskolázta a Túraautó Világbajnokság mezőnyét, és fölényes győzelmet aratott!

14:40-kor jött el a várva várt pillanat, amikor is elrajtolt a második futam, amit a hazai kedvenc, Michelisz Norbert kezdhetett meg az első rajtkockából a Zengő Motorsport Honda Civicjével. A piros lámpák elalvását követően a magyar klasszis könnyedén őrizte meg vezetést, azonban mögötte a két ROAL-pilóta között helycsere történt, Coronel lerajtolta Chiltont. Mindeközben hátul ment a csetepaté: a 15. rajtkockából induló Tarquini az előtte haladó John Filippi kikerülésekor fűnyírásra kellett, hogy adja a fejét, Robert Huffnak pedig Ma Qing Huával volt egy kontaktja, melynek következtében a ladás megpördült és kitört a bal hátsó kereke. Bennani és Tarquini is kijött a bokszutcába, csak utóbbi tudott szervizelés után visszatérni a pályára.

Michelisz Norbert pedig akkora lendületet vett, hogy kis túlzással a Marsig meg sem állt. A Zengő Motorsport magyarja körről-körre brutális mértékben növelte az előnyét. Az első körben 1,2, a harmadikban 2,1, a hatodikban 4,4, a nyolcadikban 5,7, a 10.-ben 6,8, a 13.-ban pedig 9,2 másodperccel vezette a futamot Tom Coronel előtt. Végül a leintéskor 7,105 másodperc volt a magyar fiú előnye!

cefyykvxiaaxrbs.png

Michelisz Norbert pályafutása negyedik győzelmét szerezte meg, a második a Hondával, és másodjára lett első hazai közönsége előtt a 2012-es bmw-s sikere után. A magyar fiút a ROAL Motorsport két pilótája, Tom Coronel és Tom Chilton követte. A dobogósokat a gyári hondás Tiago Monteiro követte a negyedik helyen. A Citroenek csúnyán leszerepeltek, a Loeb - Lopez - Muller triónak meg kellett elégednie az 5-6-7. hellyel, és Ma Qing Hua is csak kilencedik lett a chevroletes Hugo Valente mögött. Az első tíz helyezett utolsó tagja Gregoire Demoustier lett a Craft-Bamboo színeiben.

A bokszot is meglátogató Tarquini az utolsó helyen zárt a Hondával, azonban 1:50.356-tal megfutotta a leggyorsabb kört. A Lada mindkét autója elvérzett a "csatában", Kozlovskiy Vestája féltávnál ismét beparkolt a garázsba.

Ezzel a bravúros sikerrel Michelisz Norbert összetettben feljött a hatodik helyre, míg a Yokohama Kupában átvette a vezetést.

A második futam végeredménye:11206011_636702446429952_7957614981817934784_n.png

A világbajnoki pontverseny állása:

  1. José Mária Lopez (Citroen) - 130
  2. Sebastien Loeb (Citroen) - 96
  3. Yvan Muller (Citroen) - 86
  4. Tiago Monteiro (Honda) - 58
  5. Ma Qing Hua (Citroen) - 53
  6. Michelisz Norbert (Honda) - 47
  7. Tom Chilton (Chevrolet) - 42
  8. Gabriele Tarquini (Honda) - 39
  9. Hugo Valente (Chevrolet) - 27
  10. Mehdi Bennani (Citroen) - 26
  11. Tom Coronel (Chevrolet) - 19
  12. Stefano D'Aste (Chevrolet) - 12
  13. James Thompson (Lada) - 6
  14. John Filippi (Chevrolet) - 4
  15. Rickard Rydell (Honda) - 3
  16. Rob Huff (Lada) - 3
  17. Gregoire Demoustier (Chevrolet) - 2

Fotó: FIA WTCC, Touring Car Times

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr917426744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása