„Ha még egyszer nekikezdhetnénk…”
Később Senna elárulta egy közeli barátjának, Prost visszavonulása után jött csak rá, hogy elszántsága leginkább a nagy riválissal való csatározásból táplálkozott. Néhány nappal a halála előtt, amikor az imolai pályán éppen az Elf részére készítettek egy filmet, Senna mindenkit meghökkentő kijelentést tett: "Szeretném, ha visszatérnél, Alain, barátom. Mindenkinek hiányzol." Prostot mélyen meghatották ezek a szavak.
"Visszavonulásom után sokszor beszéltünk telefonon. Többször felhívott, általában a biztonsággal kapcsolatos dolgokról beszélgettünk. Azt szerette volna, ha közreműködök ebben a kérdésben, és megbeszéltük, hogy Imolában beszélünk róla személyesen. Azon a hétvégén csak beszélt, beszélt, beszélt a biztonságról, és sokkal kedvesebbnek tűnt, mint bármikor. Szerintem 94-ben teljesen megváltozott Ayrton. Mintha kihunyt volna belőle a tűz, letörtnek tűnt. Ez a beszélgetésünk pénteken volt, legközelebb vasárnap reggel láttam, Roland Ratzenberger halálos balesete után. Rengetegen voltak a Renault lakóbusza mellett, és teljesen meglepett, amikor Ayrton ahelyett, hogy szokása szerint a bokxból rögtön a lakókocsijába ment volna, ahogy mindig is tette, átverekedte magát a tömegen, csak azért, hogy beszéljen velem. Nagyon barátságos és kedves próbált lenni. Később a boxban láttam egy pillanatra. Nem akartam zavarni, bár tudtam, hogy segítségre van szüksége. Teljesen nyilvánvaló volt. Úgy volt, hogy a következő héten újra beszélünk."
Senna temetése négy nappal később São Paulóban volt, Prost mellett rengeteg versenyzőtársa kísérte el utolsó útjára.
"Tudtam, hogy el akarok menni a temetésére, csak egyetlen dolog miatt voltam bizonytalan. Olyan régre nyúlt már vissza kettőnk ellenségeskedése, hogy nem tudtam, vajon a brazil nép hogyan fogadja majd jelenlétemet. Mérgesek lesznek, ha elmegyek? Vagy akkor lesznek mérgesek, ha nem megyek? A baleset másnapján Párizsban voltam, és felhívott egy barátom. Mivel a felesége brazil, elhatároztam, hogy kikérem a véleményét. Azt mondta, szerinte feltétlenül menjek el, a brazil nép örülne neki. Minden kétségem elszállt tehát. Tudom, ha nem mentem volna el, egész életemben bántam volna. Semmiféle ellenségeskedést nem tapasztaltam São Paulóban, inkább az ellenkezőjét, szeretettel fogadtak. A mai napig kapcsolatban vagyok Ayrton családjával. A temetés másnapján az édesapja meghívott a farmjára és sokáig beszélgettünk. A testvérével is gyakran találkozom, segítem az alapítványt működtetni. Ayrton kétségtelenül a legjobb pilóta volt, aki ellen valaha versenyeztem. Ilyen hatalmas elszántsággal még sohasem találkoztam. Az igazat megvallva számomra örökre Niki Lauda marad a példakép, de Ayrton messze a legjobb volt. Mindenben nagyon sikeres volt, minden célt elért, amit kitűzött maga elé. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy idővel akár barátok is lehettünk volna. Hisz oly sok mindenen mentünk együtt keresztül, és bármi is történt közöttünk, egy dolog sosem változott: az egymás iránti nagy tisztelet, elismertük egymást, mint versenyző a versenyzőt. És volt olyan időszak is, amikor jól éreztük magunkat egymás társaságában. Nem túl sokszor, de annyira furcsa volt néha. Emlékszem 88-ban a Genfi Autószalonon a Honda standjára volt hivatalos. Mivel alig 40 kilométerre lakom onnan, megkértem ugorjon fel előtte ebédre, és utána együtt elmegyünk a kiállításra. Eljött és két órát aludt nálam! Egyetlen szót sem szólt. Aztán ebéd után elmentünk sétálni. Még most is emlékszem, miről beszélgettünk. Szerettem vele beszélgetni, bár hajlamos volt belelovalnia magát valamilyen témába és akkor ellaposodott a beszélgetés, de általában elragadó volt. Igen, azt hiszem lehettünk volna barátok. Amikor már nem voltunk riválisok, minden megváltozott. Visszanézek a régi időkre és azt mondom magamnak: Jézusom, mire volt ez jó? Miért kellett mindezeken átmennünk? Néha úgy érzem, hogy csak egy rossz álom volt az egész. Talán annyira a középpontban voltunk, hogy szinte elkerülhetetlen volt az összetűzés közöttünk. De miért kellett, hogy ennyire elmérgesedjen, miért kellett így élnünk? Én azt mondtam az embereknek: "Ön Senna-rajongó?" Nagyszerű, de kérem, engem ne gyűlöljön. És ugyanezt mondtam a sajtónak is. Annyira nagy volt a nyomás, annyira nagy. Ha még egyszer nekikezdhetnénk Ayrtonnal azt mondanám neki: "Figyelj, mi vagyunk a legjobbak, mindenkit megeszünk!" Sok-sok megértéssel olyan szép álom lehetett volna ez. De még így is, fantasztikus egy történet volt ez, nem igaz?"
Forrás: angol - Motorsport (Nigel Roebuck), magyar - Formula Magazin (2001. szeptember)
Kovács Mariann
Még több hírért, érdekességért lájkold a Facebook-oldalunkat a képre kattintva!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
