F1 - LEWIS HAMILTON NYERTE A KÍNAI NAGYDÍJAT!
F1 2015 Kínai Nagydíj, futam

A Mercedes kétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton 100 százalékos hétvégét zárt: a szabadedzések és a kvalifikáció után a versenyen is ő bizonyult a legjobbnak, mivel 2008 és 2014 világbajnokát intette le a kockás zászló a Safety Car mögött. Nico Rosberg ma csúnyán alulmaradt brit csapattársával szemben, így csak másodikként zárt az 56 körös összecsapáson a német Mercedes-pilóta. A harmadik helyen pedig a Scuderia Ferrarival Sebastian Vettel végzett, mögötte Kimi Raikkonen lett a negyedik, amely arról ad tanúbizonyságot, hogy a tavalyi kudarc után az olasz gárda előrelépett egyértelműen a második erőnek a mezőnyben.

Közép-európai idő szerint 8 órakor indult az idei Forma-1-es Világbajnokság harmadik versenye, a kínai futam. A pole pozícióból induló Lewis Hamilton egyértelműen félt csapattársától, Nico Rosbergtől a rajtnál, ennek látható jele az volt, hogy a rajtrácsra úgy parkolt fel a Mercedes W06 Hybriddel, hogy a rajtot követően bevághasson Rosberg elé. A kétszeres világbajnok koncepcióját simán abszolválni tudta a piros lámpák elalvását követően, így meg tudta tartani a vezetést Nico Rosberg és Sebastian Vettel előtt. Nagyon szépen kapta el a rajt pillanatát az ötödik helyről startoló Valtteri Bottas, aki azon nyomban feljött negyediknek, ám a hatos kanyarnál, Massa visszanyerte a pozíciót, sőt elment a finn Kimi Raikkonen mind a két Williams Mercedes mellett, így a Jégember ugrott fel a negyedik helyre. Daniel Ricciardo az, aki csúnyán elbaltázta a rajtot, ugyanis a hetedik helyről rajtolva egy visszafulladásnak köszönhetően 9-10 pozíciót bukott a Red Bull-lal. A második körben az egyes kanyar külső ívén megpördült a Toro Rosso pilótája, Carlos Sainz Jr., de a spanyol folytatni tudta a menetet.

A 4-5. körben komoly csata alakult ki a két Red Bull-versenyző között a 14-15. pozícióban. A Red Bull felhívta Daniil Kvyat figyelmét arra, hogy ő, és csapattársa, Daniel Ricciardo más stratégián vannak, tehát ne tartsa fel az ausztrált. Erre a rádióüzenetre fittyet hányt az orosz pilóta, és fél körön át csatáztak egymással, végül azonban a háromszoros futamgyőztes Ricciardo megelőzte a másodéves Kvyatot.

A 7-8. fordulóban a Sauber versenyző párosa került nyomás alá a lotusos Pastor Maldonado és a a toro rossós Max Verstappen által, előbbi Nasrt, utóbbi Ericssont gyilkolta pontszerző helyekért.

View image on Twitter

A 10. kör környékén kezdett szétszakadni az élmezőny, igaz a két Mercedes között csökkent a differenciál. Hamiltonra közeledett Nico Rosberg, de támadási kísérletre sem került sor. A német márka duójáról némileg leszakadt a két Ferrari, míg a Williamsek is lemaradtak a Ferrarik mögött. A 12. körben pedig Lewis Hamilton begyújtotta a rakétákat, és onnantól kezdve nem maradt esélye Nico Rosbergnek, főleg miután a brit megfutotta a leggyorsabb kört, ugyan még felhívtak a német figyelmét, hogy támadhat, amennyiben szeretne. Ez idő alatt Nico Hülkenberg Force Indiája feladta a küzdelmet, így némi fűnyírás után kiállt a versenyből. Verstappen pedig Ericsson a hajtűben csúnyán bealtatta, és precízen előzte meg.

Mindeközben Romain Grosjean megejtette első kerékcseréjét, ám amikor visszatért a pályára, konfliktusba keveredett a csapattárssal, Maldonadóval, a két Lotus egy picit koccant. A következő két körben az élmezőnyben is megkezdődtek a kerékcserék: a 13. körben kinn volt friss lágy, illetve közepes gumikért Vettel és Massa, egy körrel később Hamilton is abroncsot frissített. A 15. fordulóban jött Rosberg és Raikkonen is, így visszaállt a sorrend, igaz Vettel közeledett Nico Rosberghez.

A Red Bull és a Renault drámája a 15. körben folytatódott, amikor Daniil Kvyat autójában felmondta a szolgálatot a francia gyár erőforrása.

A kerékcseréket követően nagy blamát okozott a Mercedes a saját házuk táján és a Ferrariénál is. Rosberg elkezdett közeledni Hamiltonhoz, miután a brit spórolt a gumikkal. Azonban a tavalyi ezüstérmes attól tartott, hogy szélárnyékban autózva elkoptatja az abroncsait, így viszont le kellett maradnia mögötte, így is cselekedett, 2,3 másodpercre szakadt, így viszont ismételten nem tudott előzni. A 19. körben közben a 17 éves Max Verstappen a másik sauberest, Nasrt is bedarálta.

Kellemetlen pillanatai voltak a 23. körben Carlos Sainz Jr.-nak, mivel úgy tűnt, hogy az STR10-es bedobja a kulcsot, ám némi "sétakocsikázás" után visszagyorsult a spanyol versenyautója.

A 27. körben szép csata bontakozott ki Marcus Ericsson és Daniel Ricciardo között a 11. helyért. Az ausztrál pilóta megelőzte a svédet, ám Ricciardo elfékezte magát, így a Sauber-pilóta Ericsson visszavágott elé.

A 30. körben megkezdődtek a második kerékcserék. Először Vettel jött, majd Nico Rosberg, és a következő három-négy körben Hamilton és Raikkonen is kilátogatott szerelőihez a bokszutcába. Pastor Maldonado is kint járt a bokszban, ám mielőtt szerelőihez ment volna, eltévedt, szó szerint nem találta a bokszbejáratot. Túlfutott a bevezető úton a venezuelai, így az aszfaltozott bukótérből tolták vissza a pályamunkások.

A 40. körben folytatódott a Lotus "kamikaze" pilótája számára folytatódott az esés-kelés. Maldonado a középső szektorban túl szélesen vette az egyik kanyart, így megcsípte a füvet az egyikben, és megforgott az E23 Hybriddel. Mindeközben Max Verstappen tündöklése folytatódott: hosszas csatát követően a holland megelőzte Sergio Perezt, és átvette tőle a nyolcadik pozíciót. Nemsokára Felipe Nasr is átlépte a Force India mexikóiját. A 43. körben Ricciardo megelőzte Ericssont.

Óriási aranyköpései voltak rádión Kimi Raikkonennek a futam utolsó negyedében. A finn pilótánál először Alonso lekörözését megelőzően szakadt el a cérna, mondta: „Tüntessétek el előlem azt a McLarent!”, majd akkor fakadt ki, amikor Jenson Buttonnak és Pastor Maldonadónak készült lekörözni:  "Takarítsátok el előlem ezt a két autót is."

A 44. körben komoly küzdelem alakult ki Button és Maldonado között, a brit és a venezuelai ide-oda ping-pongozott egymással. Azonban a pengeváltásoknak a 48. kör kezdetén Jenson Button véget vetett, miután a célegyenes végén lévő féktávot egy kissé elmérte, és kipöckölte Maldonadót a pályáról, ennek köszönhetően pedig elment mellettük Fernando Alonso, aki a kakaskodásuk alatt utolérte Buttonékat. Maldonado pár kör múlva beállt a garázsba a Lotusszal.

View image on Twitter

A 53. körben csúnyán elköhögte magát a Renault-motor Max Verstappen Toro Rossójában, aki a célegyenesben megállt. Kár volt a 17 éves pilótáért, mivel a nyolcadik helyen haladt kiesésekor, és ma bravúrosan szerepelt. Ráadásul a Safety Cart is be kellett küldeni a pályára. A bokszutca falán volt egy nyitás, a kínai pályabírók oda próbáltak meg kitolni a Toro Rossót, ám ezt nem sikerült teljesíteni olyan könnyedén. Miután a járművel már többször lekoccolták a falat, a faenzai istálló szerelői inkább leszedték az orrkúpot, így már sikerült eltávolítani a pályáról a tiniversenyző elromlott autóját.

Közvetlen hivatkozás a képhez

Így viszont a biztonsági autó mögött ért végett a verseny. Az 56 körös futamot Lewis Hamilton nyerte a Mercedesszel, megelőzve csapattársát, Nico Rosberget. A 3-4. helyen zárt a Ferrari duója, Sebastian Vettel - Kimi Raikkonen sorrendben. Az olasz istálló a Williams Mercedes pilótái követték, az ötödik helyezett Felipe Massa, a hatodik Valtteri Bottas lett. A Lotus Mercedes Romain Grosjean hetedik helye révén az év első pontjainak örülhetett. Pontot szerzett a két Sauber is, a nyolcadikként záró Felipe Nasrrel, és a 10., utolsó pontszerző pozícióban végző Marcus Ericssonnak köszönhetően. A svájci gárda autói között Daniel Ricciardo ért célba a Red Bull-lal a kilencedik helyen.

A futam végeredménye:

Közvetlen hivatkozás a képhez


Az egyéni világbajnoki pontverseny:

Poz. # Pilóta Csapat Pontszám Hátrány
1. 44 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas 68
2. 5 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari 55 -13
3. 6 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas 51 -17
4. 19 Felipe Massa Williams Martini Racing 30 -38
5. 7 Kimi Raikkonen Scuderia Ferrari 24 -44
6. 77 Valtteri Bottas Williams Martini Racing 18 -50
7. 12 Felipe Nasr Sauber F1 Team 14 -54
8. 3 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing 11 -57
9. 8 Romain Grosjean Lotus F1 Team 6 -62
10. 27 Nico Hülkenberg Sahara Force India F1 Team 6 -62
11. 33 Max Verstappen Scuderia Toro Rosso 6 -62
12. 55 Carlos Sainz Jr. Scuderia Toro Rosso 6 -62
13. 9 Marcus Ericsson Sauber F1 Team 5 -63
14. 26 Daniil Kvyat Infiniti Red Bull Racing 2 -66
15. 11 Sergio Pérez Sahara Force India F1 Team 1

-67

16. 22 Jenson Button McLaren-Honda 0 -68
17. 14 Fernando Alonso McLaren-Honda 0 -68
18. 98 Roberto Merhi Manor F1 Team 0 -68
19. 28 Will Stevens Manor F1 Team 0 -68
- 13 Pastor Maldonado Lotus F1 Team 0 -68
- 20 Kevin Magnussen McLaren-Honda 0 -68

 


A konstruktőri világbajnoki pontverseny:

Poz. Csapat Pilóták Pontszám Hátrány
1. Mercedes AMG Petronas Lewis Hamilton (#44)
Nico Rosberg (#6)

119
2. Scuderia Ferrari Sebastian Vettel (#5)
Kimi Raikkonen (#7)

79 -40
3. Williams Martini Racing Felipe Massa (#19)
Valtteri Bottas (#77)

48 -71
4. Sauber F1 Team Felipe Nasr (#12)
Marcus Ericsson (#9)

19 -100
5. Infiniti Red Bull Racing Daniel Ricciardo (#3)
Daniil Kvyat (#26)

13 -106
6. Scuderia Toro Rosso Carlos Sainz Jr. (#55)
Max Verstappen (#33)

12 -107
7. Sahara Force India F1 Team Nico Hülkenberg (#27)
Sergio Perez (#11)

7 -112
8. Lotus F1 Team Romain Grosjean (#8)
Pastor Maldonado (#13)

6 -113
9. McLaren-Honda Jenson Button (#22)
Fernando Alonso (#14)
Kevin Magnussen (#20)

0 -119
10. Manor F1 Team Will Stevens (#28)
Roberto Merhi (#98)

0 -119

 

 

Fotó: XPB Images, Twitter, Facebook

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr247359672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása