F1 - KÉT ÉV UTÁN ÚJRA CSÚCSON A FERRARI! VETTEL NYERTE A MALÁJ NAGYDÍJAT!
F1 2015 Maláj Nagydíj, futam

A 2013. május 12-én rendezett Spanyol Nagydíj után újra futamot tudott nyerni a Ferrari, mivel Sebastian Vettel könnyedén nyerte meg a Maláj Nagydíjat, ezzel második ferraris futamán megszerezte az első győzelmét az olaszok színeiben, és pályafutásának 40. sikerét. A két Mercedes végzett a 2-3. helyen, Hamilton - Rosberg sorrendben.

Közép-európai idő szerint reggel 9 órakor indult a Maláj Nagydíj Sepangban. Az első sorból Hamilton és Vettel vághatott neki az 56 körös viadalnak, mögülük Rosberg indulhatott, a startot követően ez a sorrend megmaradt. Közben a háttérben jócskán gyilkolták egymást a többiek, Bottas érintkezett a kettes kanyarban Maldonadóval, aki jobb hátsó defektet kapott, így a Lotus venezuelai pilótájának ötödik alkalommal sem sikerült befejeznie a Maláj Nagydíjat. Az első kör végén, pont a bokszbejárat után Nasr koccant Kimi Raikkonennel, aki Maldonadóhoz hasonlóan defektet kapott annyi eltéréssel, hogy a "Jégembernek" a bal hátsó gumija lett selejtes.

A negyedik kör elején, a célegyenes végén a sauberes Marcus Ericsson támadta Nico Hülkenberg Force Indiáját a nyolcadik helyért, ám a svéd csúnyán elnézte a féktávot, melynek végeredménye az lett, hogy beforgott a kavicságyba. Ekkor pályára lépett a vadonatúj Safety Car, Bernd Mylanderrel a volánnál. Ekkor kijött kereket cserélni a mezőny java, csak Vettel, Hülkenberg, Grosjean, Sainz Jr. és Perez nem jött be a bokszba. A gumifrissítések nem voltak sallangmentesek, ezúttal a Williamsnél ment a szerencsétlenkedés, ugyanis Bottas cseréjekor a szerelők későn hozták ki a bal hátsó kereket. A biztonsági autó csak a 6. kör végén jött ki a mezőny elől, és a ferraris Sebastian Vettel vezetésével folytatódott a Maláj Nagydíj.

Vettel a Safety Car kijövetele után kezdett meglépni az élen, mindeközben több csata is kialakult. Massa meccselt Rosberggel nagyon szépen, emellett Hamilton is megpróbált előre törni, ám ez meglepően nehézkesen ment a Mercedes számára. Sergio Perez tempója nagyon rossz volt a futamon, ez leginkább a futam első felében látszott meg számottevően, ugyanis két körön belül megelőzte a mexikóit Hamilton, Massa, Rosberg, Sainz Jr., és Bottas is. Nico Rosberg végül a 9. körben tudta maga mögé utasítani Felipe Massát. A 10. körtől kezdve pedig Hamilton vérszemet kapott, ugyanis rövid időn belül legyűrte Grosjeant és Hülkenberget.

A 12. körben nagy csata alakult ki Grosjean, Sainz Jr. és Ricciardo között. A Lotus franciája elrontotta a hátsó egyenes előtti kanyart, ezután Sainz Jr. akcióba lépett, de ő meg egy kanyarral később fékezte el magát támadás közben, így Daniel Ricciardo próbált színre lépni, a célegyenes végén megpróbálta megelőzni a spanyolt, ám az ausztrál versenyző besokallt a féktávon, így kénytelen volt besorolni a Lotus és a Toro Rosso pilótája mögé. Közben hátulról jött Rosberg, aki megelőzte Ricciardót és Sainz Jr.-t majd hibára késztette Grosjeant, így tudott a Mercedesszel a francia elé keveredni. Rosberg nemsokára megelőzte Nico Hülkenberget is, és már a harmadik helyen autózott, Lewis Hamilton mögött. Daniel Ricciardo ma nagyon nem volt formában a Red Bull-lal, ugyanis két körön belül kétszer bakizott, amiben következtében két hellyel esett hátrébb, miután a Williams duója, Massa és Bottas megelőzte őt.

Közben újabb kerékcserehullám következett. Gumifrissítésen járt Grosjean, Hülkenberg, Vettel, Ricciardo, Kvyat és Button. A bokszkiállások idején a pályán sem állt meg az élet. Melbourne után Perez és Button ismételten egymásra talált, és oda-vissza előzgették egymást, végül a McLaren-Hondát kormányozó jött ki győztesen ebből a ping-pongból.

Kép megtekintése a Twitteren

A 20. körben Felipe Nasr sodródott le a Sauber Ferrarival a 14-es kanyarban, ennek köszönhetően Maldonado meg tudta előzni a brazilt. Nemsokára viszont a nézők tekintete az élmezőnyben történő csatára szegeződött, ugyanis a 21. fordulóban Sebastian Vettel, három körrel kerékcseréje után elkezdte üldözőbe venni a Nico Rosberg Mercedesét, és a következő körben simán megelőzte a Ferrarival honfitársát. Közben míg Jenson Button szép csata végén kapott ki Carlos Sainz Jr.-tól, addig Alonso műszaki hiba miatt feladta a futamot a másik McLaren-Hondával.

Parádés előzéseket mutatott be a 23. körtől kezdve a 17 éves Max Verstappen a Toro Rossóval, aki nagyon keményen utasította maga mögé Ricciardót, majd Hülkenberget is.

A 24. körben fordulópont történt újra az élen, ugyanis Sebastian Vettel a hátsó egyenesben kényelmesen előzte meg Lewis Hamilton Mercedesét, aki kopott gumijain próbált kinn maradni, de a vereséget követően bemenekült a bokszba friss, közepes keverékű gumikért.

Kép megtekintése a Twitteren

Egy-két körrel később Nico Hülkenberget kezdte el támadni a két Red Bull-pilóta. A 26. körben a célegyenesben Daniil Kvyat a kettes kanyarban kívülről ért oda Nico Hülkenberg mellé, ám az orosz túl hamar csukta rá a kaput a németre, akivel így kiforgattatta magát.

Kép megtekintése a Twitteren

Öt körrel később, a 31. körben pedig Sergio Perez és Romain Grosjean akasztották össze bajszaikat a harmadik szektor gyors kanyarjában, ahol összeakadtak és a francia megpördült a Lotusszal.

A baleseteket követően azonnal vizsgálódni kezdtek az FIA stewardjai, akik Hülkenberget és Perezt találták vétkesnek a balesetben, így a Force India párosa fejenként egy 10 másodperces büntetéssel lett "megjutalmazva".

A 34. körben Max Verstappen azt is bebizonyította, hogy nem csak támadó-, hanem védőjátéka is nagyon jó, ugyanis profin verte vissza Valtteri Bottas támadását a célegyenes végén. Ám az 5-ös kanyarban a Williams finnje előnyösebb helyzetben volt, így megelőzte és átvette a hollandtól a hatodik helyet.

Újabb kerékcsere-sorozat vette kezdetét a 35. körben. Meglátogatta a bokszban szerelőit Raikkonen, Ricciardo, Perez, Button, Vettel, Hamilton, Massa, Verstappen és Rosberg. A gumifrissítések folyamán ismételten voltak fennakadások. Pereznek a Force India nagyon nyögvenyelősen cserélte az abroncsokat a VJM08-ason. Míg a Williamsnél Massa hátsó kerekeinek a rögzítése okozott kihívást, míg Max Verstappennek a bokszba jutás, amit a holland csak füvön - kavicson át tudott abszolválni.

A 42. körben pedig véget ért a McLaren-Honda számára a Maláj Nagydíj, mivel Jenson Button autója is kilehelte a lelkét, a brit a pálya első részében lassult le, azonban ennek dacára visszaevickélt a garázsba 2009 világbajnoka.

A 43-44. körben pedig a Hülkenberg - Nasr - Grosjean trió esett egymás torkának a 11. pozícióért, a német pilóta tartotta fel a brigádot, miután gumijai jócskán elfogytak alóla. 

Érdekes esemény történt a 44-45. körben. Sebastian Vettel éppen Hülkenberget és Grosjeant szerette volna lekörözni. A német csapatrádión keresztül szinte már énekelt a kék zászlóért, mivel a német és a francia előtte egymással volt elfoglalva, ám pár kanyarral később elengedték Vettel Ferrariját. A német két körrel később amúgy is a bokszba hajtott.

Az utolsó körökre azért lecsendesedtek a kedélyek. A 48. körben a két Toro Rosso-pilóta között alakult egy parázsküzdelem, melyből győztesként Max Verstappen jött ki, aki az 1-es kanyarban nyert pozíciót a spanyol csapattárssal szemben.

Az 50. körben Pastor Maldonado számára is véget ért a verseny. A Lotus egyik E23-asa vélhetően meghibásodott. A venezuelai ezzel egy, nem túlságos dicsekvésre méltó sorozatot folytat. Pályafutás ötödik évében eddig még egy alkalommal sem látta meg a kockás zászlót Ausztrál és Maláj Nagydíjon.

Az utolsó körökben a Red Bull és a Williams párosa cserélt házon belül helyet. Utóbbi istálló pilótái mérkőztek nagyobbat, melynek vége Bottasnak volt pozitívabb, aki szépen előzte meg brazil csapattársát, Massát az 5-ös kanyar külső ívén, ezzel a finn előrelépett az ötödik pozícióba.

A futamot pedig 56 kör végeztével Sebastian Vettel nyerte meg a Ferrarival, aki így 2013. május 12-e után vitte futamgyőzelemre a Ferrarit, pályafutása 40. sikerét aratva, ezzel pedig óriási bravúrt hajtott végre a négyszeres világbajnok. 8,5 másodperces előnyével lealázta a Mercedes párosát, a második helyen záró Lewis Hamiltont és a harmadikként célba érő Nico Rosberget.

Negyedik helyen zárt, a 11. helyről rajtoló, az első körökben defektje miatt a mezőny hátsó fertályába visszaeső Kimi Raikkonen a másik Ferrarival, így a finn teljesítménye is megsüvegelendő. Mögötte az 5-6. helyen a Williamsek zárták, akik csak minimálisat léptek előre, a két FW37-es Bottas - Massa felállásban látta meg a kockás zászlót. Kisebb szenzációt hajtottak végre a Toro Rosso pilótái, akik hagyján, hogy megverték a Red Bull párosát, ráadásul a 7-8. helyen zárva, Verstappen - Sainz Jr. sorrendben, előbbi élete első pontjait megszerezve minden idők legfiatalabb pontszerzőjévé vált. A TOP10-et a Red Bullok zárták, Kvyat lett a kilencedik, az ausztrál csapattárs Ricciardo pedig a tizedik.

Vettel öröme a csapatrádión a leintés után:

A futam végeredménye:

Sepang

 

A világbajnoki pontverseny állása - egyéni:

 

Poz. # Pilóta Csapat Pontszám Hátrány
1. 44 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas 43
2. 5 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari 40 -3
3. 6 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas 33 -10
4. 19 Felipe Massa Williams Martini Racing 20 -23
5. 7 Kimi Raikkonen Scuderia Ferrari 12 -29
6. 12 Felipe Nasr Sauber F1 Team 10 -33
7. 77 Valtteri Bottas Williams Martini Racing 10 -33
8. 3 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing 9 -34
9. 27 Nico Hülkenberg Sahara Force India F1 Team 6 -35
10. 33 Max Verstappen Scuderia Toro Rosso 6 -37
11. 55 Carlos Sainz Jr. Scuderia Toro Rosso 6 -37
12. 9 Marcus Ericsson Sauber F1 Team 4 -39
13. 26 Daniil Kvyat Infiniti Red Bull Racing 2 -41
14. 11 Sergio Pérez Sahara Force India F1 Team 1

-42

 

A világbajnoki pontverseny állása - csapat:

Poz. Csapat Pilóták Pontszám Hátrány
1. Mercedes AMG Petronas Lewis Hamilton (#44)
Nico Rosberg (#6)
76
2. Scuderia Ferrari Sebastian Vettel (#5)
Kimi Raikkonen (#7)
52 -24
3. Williams Martini Racing Felipe Massa (#19)
Valtteri Bottas (#77)
30 -46
4. Sauber F1 Team Felipe Nasr (#12)
Marcus Ericsson (#9)
14 -62
5. Scuderia Toro Rosso Carlos Sainz Jr. (#55)
Max Verstappen (#33)
12 -64
6. Infiniti Red Bull Racing Daniel Ricciardo (#3)
Daniil Kvyat (#26)
11 -65
7. Sahara Force India F1 Team Nico Hülkenberg (#27)
Sergio Perez (#11)
7 -69
8. McLaren-Honda Jenson Button (#22)
Kevin Magnussen (#20)
Fernando Alonso (#14)
0 -76
9. Lotus F1 Team Romain Grosjean (#8)
Pastor Maldonado (#13)
0 -76
10. Manor F1 Team Will Stevens (#28)
Roberto Merhi (#98)
0 -76

 

Az első három helyezett nyilatkozata:

sebastian_vettel.jpg1.) SEBASTIAN VETTEL (Ferrari): 

"Rég állhattam fel utoljára a dobogó legfelső fokára és nyilván ez az első alkalom a Ferrarival. Nem találok szavakat, és valóban nem tudom, mit mondjak. Hatalmas váltás volt ez számomra, de a Ferrari tárt karokkal fogadott, és azonnal otthon éreztem magamat náluk.

Felejthetetlen ez a mai nap számomra, erre örökké emlékezni fogok. Köszönöm a csapatnak, hogy megélhettem ezt a lenyűgöző napot, és persze a rajongóknak is, akik rendkívül kedvesek velem. Nagyon büszke vagyok, mert egy álmom vált valóra. A Ferrari volt az a csapat, ahol mindig is versenyezni akartam, és gyerekként figyeltem, ahogy Michael Schumacher bajnokságokat nyer velük. Most pedig én vagyok itt, ami hihetetlen.

Büszkék lehetünk, mert megvertük a Mercedest. Ez egy hatalmas szenzáció, és persze a cél az, hogy már idén megnyerjük a bajnokságot! Nem tudom, hogy ez sikerülni fog-e, de nem érdekel most semmi más, csak az, hogy ünnepeljünk és berúgjak!

Hiszek a Ferrariban, és abban, hogy újra bajnokságot nyerünk, máskülönben nem jöttem volna ide. Folytatnunk kell a munkát ugyanúgy, de az autónk pokoli jó, és ma minden tökéletesen működött. Hálás vagyok ezért."

lewis_hamilton.jpg2.) LEWIS HAMILTON (Mercedes):

"Először is hadd gratuláljak a Ferrari és Sebastian sikeréhez. El kell ismernünk, hogy ma ők voltak a leggyorsabbak és megérdemelten nyertek itt, Sepangban. Tudtuk, hogy előrébb lesznek az előző futamhoz képest, de ez a nagy előrelépésük óriási meglepetés volt.

A mai verseny nehéz volt a rengeteg döntéshozatal miatt. Nem ment minden simán, de a csapat nem végzett rossz munkát, és örülök, mert az autónk továbbra is jó. Most azonban szükségünk van, hogy megvitassuk csapaton belül a jelenlegi helyzetet. Van még pár terület, ahol muszáj fejlődnünk, ma az egyensúly korántsem volt tökéletes.

Harcolni fogunk a következő versenyen, hogy visszatérjünk az élre, és keményen dolgozunk majd."

nico_rosberg.jpg3.) NICO ROSBERG (Mercedes):

"Úgy gondolom, hogy a csapat nevében is kimondhatom, hogy a Ferrari megérkezett ránk! Nem tudom pontosan, hogy mi volt a mai stratégia, mert ez igen összetett kérdést jelent. Gratulálok a Ferrarinak, mert ez megérdemelt győzelem volt számukra, de a következő futamon visszatérünk! Várom már a Kínai Nagydíjat, ahol természetesen az első hely lesz a cél."

Két hét múlva Kínában lép porondra ismét a Száguldó Cirkusz.

A futam szöveges közvetítése:

 

Fotó: Formula1.com, XPB Images, Twitter, LAT Photographic

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr857314782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabesz52 2015.04.10. 18:07:02

Remélem a kínai Nagydíjon is dobogós lesz a Ferrari. VIVA!!

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása