F1 - SAINZ VEZETI A TESZTET, ALONSÓT A MENTŐ VITTE EL!
Barcelonai teszt, 4. nap

Piros zászlóval ért véget a barcelonai tesztsorozat negyedik napjának délelőtti felvonása, miután az utolsó percekben Fernando Alonso balesetet szenvedett a 3-as és a 4-es kanyar között. A McLaren pilótáját elővigyázatosságból a pályakórházba vitték mentőautóval, a hírek szerint eszméletét nem vesztette el a spanyol, jól van. A tesztet féltávnál Carlos Sainz vezeti a Toro Rossóval Sebastian Vettel előtt.

A tegnapi naphoz képest messzebb ideálisabb időjárási körülmények uralkodtak a katalán aszfaltcsíkon. Éjszaka nem esett Barcelonában, így a Száguldó Cirkusz mezőnye reggel kilenckor száraz pályán kezdhette meg a barcelonai tesztsorozat negyedik napját.

rosberg_baleset_barc.jpg

Ennek ellenére eléggé visszafogottan vágtak neki a gyakorlásnak a pilótának, az első két óra meglehetősen inaktív volt. Azonban még így is már az első fél órában volt egy piros zászlós fázis, miután Nico Rosberg a Mercedesszel becsúszott a sóderágyba, hasonlóan Sebastian Vettel tegnap reggeli esetéhez. A W06 Hybrid sérülés nélkül megúszta a kalandot, később munkába is állt újra Rosberg.

alonso_crash_barcelona.jpg

A 13 és a 14 óra közötti hivatalos ebédszünet előtt pár perccel ismételten megjelent a piros zászló. Fernando Alonso dobta el a McLarent a 3-as és a 4-es kanyar között, először csak úgy tűnt, mintha félreállt volna, de később kiderült, hogy ütközött a kétszeres világbajnok. Az orvosi csapatnak oda kellett hajtania a spanyolhoz, akit elővigyázatosságból bevittek a pályakórházba. Az orvoscsapat azóta megerősítette, hogy a McLaren-Honda frissen igazolt versenyzője jól van, nem vesztette el az eszméletét, de a biztonság kedvéért a központba szállították Alonsót, hogy különböző vizsgálatokat végezhessenek el rajta. Volt csapata a Ferrari pedig nagyon nemes gesztust követett el, hiszen villámgyorsan kiírták a Twitter-oldalukra, hogy "Minden jót, Fernando". Ez egy újabb peches nap a McLaren számára, mivel délelőtt sok probléma volt az újratervezett tömítési alkatrésszel. Button elvileg ma nem tesztelt volna, de mivel tegnap eléggé keveset volt pályán, délután ő fog tesztelni. 

Az ebédszünetig Carlos Sainz Jr. futotta meg a leggyorsabb kört a Toro Rossóval, mögötte Sebastian Vettel a második és Nico Hülkenberg a tavalyi Force Indiával a harmadik helyen áll.

A délelőtti etap végeredménye:

1. Carlos Sainz Jr. Toro Rosso 1:25.604 59 kör
2. Sebastian Vettel Ferrari 1:26.312 + 0,708 mp. 59 kör
3. Nico Hülkenberg Force India 1:26.591 + 0,987 mp. 33 kör
4. Nico Rosberg Mercedes 1:26.782 + 1,178 mp. 68 kör
5. Fernando Alonso McLaren 1:27.956 + 2,352 mp. 20 kör
6. Romain Grosjean Lotus 1:28.029 + 2,425 mp. 40 kör
7. Daniil Kvyat Red Bull 1:28.149 + 2,545 mp. 38 kör
8. Valtteri Bottas Williams 1:28.171 + 2,567 mp. 52 kör
9. Felipe Nasr Sauber - - 3 kör


A tesztnap délután 14 órakor folytatódik.

Fotó: F1 Fanatic, Twitter

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr497199155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása