F1 - VERSTAPPEN VEZET BARCELONÁBAN!
Barcelonai teszt, 3. nap

Féltávnál a 17 éves Max Verstappen vezeti a Toro Rossóval a barcelonai tesztsorozat harmadik napját. A második Hamilton a Mercedesszel és a harmadik Vettel a Ferrarival. Az utolsó fél órában megérkezett az eső Barcelonába!

Remekelt a Toro Rosso frissen igazolt 17 éves pilótája, Max Verstappen, aki a szuperlágy gumikon 1,4 másodperccel verte meg a második helyen záró bajnoki címvédő Lewis Hamiltonra, sőt a holland korábban már a közepes keverékű Pirelliken is futott olyan köridőt, hogy azzal is vezetne jelenleg. Ráadásul Max Verstappen a maga 58 körével a délelőtti szakasz legaktívabb pilótája volt. A harmadik helyen Sebastian Vettel végzett a Ferrarival.

A délelőtti etapon mindössze két piros zászlós szakasz volt. Az első már az első percekben, miután Vettel a kivezető körén kicsúszott a sóderágyba a Ferrarival a hideg gumikon, az SF15-T pedig lefulladt. A második piros zászló Jenson Button nevéhez köthető, mivel a Honda-motor elszállt a hajtás, az MP4-30-as pedig leparkolt a 7-es kanyarban.

Nagyon kevés kört tudott megtenni Button és Ericsson. Előbbin az imént említett motorhiba fogott ki, míg utóbbi esetében a Saubernél órákon át cserélték a sebességváltót a C34-esben. A brit 12 kört, a svéd csak 6 kört tudott menni a délelőtti szakaszon.

Délután 14 órakor folytatódik a tesztnap.

A délelőtti etap végeredménye:

1. Max Verstappen Toro Rosso 1:24.739 60
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:26.142 + 1,403 mp. 41
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:26.407 + 1,668 mp. 54
4. Daniil Kvyat Red Bull 1:26.589 + 1,850 mp. 34
5. Felipe Massa Williams 1:26.912 + 2,173 mp. 55
6. Pascal Wehrlein Force India 1:27.699 + 2,960 mp. 36
7. Pastor Maldonado Lotus 1:27.966 + 3,227 mp. 42
8. Jenson Button McLaren 1:29.151 + 4,412 mp. 12
9. Marcus Ericsson Sauber 1:42.179 + 17,440 mp. 6


Fotó: Autosport

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr107194165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása