F1 - A McLaren közölte barcelonai tesztfelállását

A McLaren-Honda korántsem teljesített meggyőzően a 2015-ös év első téli kollektív tesztjén, így a wokingi istálló számára mindenképpen a javulás a cél a jövő hét második felében elkezdődő második előszezoni gyakorláson Barcelonában. A McLaren nemrégiben tette közzé, hogy mikor, melyik pilótájuk fog pályára lépni.

Óriási csinnadrattával várták a McLaren-Honda felbukkanását Jerezben, az első előszezoni teszten, ám a 23 év után ismét a Honda erőforrásait használó wokingi alakulat óriási csalódást okozott a szurkolóknak a visszafogott festéssel és a gyenge tempóval.

A két pilóta, Fernando Alonso és Jenson Button is meglehetősen csalódottan távoztak a tesztről, miután a spanyol tizenöt, a brit hét másodperccel kapott ki a tesztsorozat legjobb köridejét autózó Kimi Raikkonentől, ráadásul a McLaren a megtett körök számát illetően is a lista alján végzett a maga szerény 79-ével. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy tavaly hasonló mértékben szenvedett a Renault is, s ha megnézzük, hogy hová jutottak az év végéig, akkor még bátran ki lehet jelenteni, hogy van remény a McLaren-Honda számára.

Az idei évben az előszezoni tesztek Barcelonában folytatódnak, ahol a mezőny február 19-e és 22-e, illetve február 26-a és március 1-e között gurul pályára. A McLaren az előbbi tesztnek a felállását bejelentette, mely szerint az első két nap, azaz 19-én és 20-án Jenson Button, az utolsó két napon, azaz 21-én és 22-én pedig Fernando Alonso viheti pályára a McLaren MP4-30-ast.

Fotó: F1 Fanatic

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr597159335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása