"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1 - Egyre rosszabb a Német Nagydíj helyzete

2015. jan. 29., 21:17:04 - Szerző: KovatsOliver

Egyre rosszabb helyzetben a Német Nagydíj, mint derült ki a Forma-1 mindenható Urának, Bernie Ecclestone-nak a legutóbbi nyilatkozatából, aki úgy véli, hogy idén elmarad a német verseny.

Utoljára 1960-ban nem volt Német Nagydíj a Forma-1-ben, s úgy néz ki, a történelem 55 év elteltével megismételheti önmagát. Az AMuS (Auto Motor und Sport) lapnak nyilatkozott Bernie Ecclestone, aki elárulta, hogy egyre kisebb az esély arra, hogy legyen idén németországi verseny.

„Annak esélye, hogy idén lesz futam Németországban, kisebb ötven százaléknál. Ha február közepén, esetleg március elején is itt tartunk, akkor már nehéz lesz a megállapodás...” – mondta Ecclestone.

Németországban még a jegyértékesítés sem kezdődött meg az idei Német Nagydíjra, pedig az ünnepek környéke nagyon fontos időszak e téren. Ahhoz, hogy a Német Nagydíj ne legyen idén veszteséges Hockenheimben, 60 ezer nézőre van szükség. Ez a nézőszám 2014-ben sem jött össze, Nico Rosberg és a Mercedes remeklésének ellenére sem.

Ecclestone elárulta, hogy Hockenheimmel mindenképp szerződést kell kötni, mivel eddig a kontraktus úgy szólt, hogy a Forma-1-es versenyeket felváltva rendezi a Nürburgringgel, ám utóbbi kiesése a Száguldó Cirkuszból szinte biztos és végleges, mivel Ecclestone szerint már képtelenek kifizetni a futam rendezésének költségeit.

Fotó: Motorsport.com

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr837122259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.