Kiszivárgott a 2022-es F1-es naptár

Tripla fordulóktól kicsit sem mentes, továbbá két amerikai verseny és néhány kérdőjel is szerepel a száguldó cirkusz jövő évi, rekordszámú fordulót tartalmazó naptárában.

gm20210801_071.jpg

A szombat reggeli órákban a RacingNews365.com szinte a semmiből hozta nyilvánosságra a 2022-es F1-es idény tervezett menetrendjét, ami már valóban 23 futamból állna, ahogyan azt már az idei szezonra is tervezték, csak a koronavírus-járvány ezúttal is keresztülhúzta a számításokat.

A portál információi szerint az új időszámítást ígérő szezon már március 20-án elrajtolna, méghozzá attól függetlenül a Bahreini Nagydíjjal, hogy az Ausztrál Nagydíjat – hasonlóan a Kínai Nagydíjhoz – először rendezhetik meg a pandémia kirobbanása óta. Melbourne-t előtt viszont még az idén bemutatkozó szaúd-arábiai pályára is ellátogat a mezőny, így az csak áprilisi időpontot kapott.

Annak is köszönhetően készülnek rekordhosszú bajnokságra a Formula–1-ben, hogy két versenyt is terveznek az Egyesült Államokba: Miamiban már májusban versenyezni fog a mezőny, míg Austinban a szokásos, október második felére eső időpontban. A májusi hónap nemcsak Miami bemutatkozása miatt ígérkezik különlegesnek, változtatnak ugyanis a monacói hétvége menetén: úgy tudni, szakítva az eddigi hagyományokkal, már a hercegségben is pénteken, szombaton és vasárnap gördül pályára a sorozat – eddig a szabadedzéseket csütörtökön tartották, pénteken legfeljebb a betétsorozatok szolgáltattak eseményeket.

si202104190122_hires_jpeg_24bit_rgb_news.jpg

Logisztikailag több szempontból is kihívás lesz a csapatoknak a következő szezon: júniusban annak ellenére egymást követi a bakui és a kanadai verseny, hogy a két pálya egymástól 9000 kilométerre található. Két héttel az utóbbi után pedig a versenynaptár első triplája következik, benne két kérdőjellel: még helyet cserélhet egymással a silverstone-i és a spielbergi futam, utánuk pedig vagy Franciaországba, vagy az elmúlt két évben beugró helyszínként szereplő Imolába vándorolhat a cirkusz.

A szokásoknak megfelelően a Magyar Nagydíjjal zárul az év első fele, a Hungaroring után négy hét pihenőre vonulnak a csapatok és pilótáik, utána viszont azonnal egy újabb triplával (Spa, Zandvoort, Monza) folytatódik a szezon, amiből lesz még egy harmadik is (Szocsi, Szingapúr/Isztambul, Szuzuka) a későbbiek folyamán.

A folytatásban jön a második amerikai futam a mexikóvárosi és a brazil verseny kíséretében, a szezonzárót pedig november 20-án tartják Abu-Dzabiban, nyolc hónappal a tervezett szezonkezdet után, azaz a 23 versenyt 36 hét alatt zavarnák le.

Egyelőre arról nincsenek információk, hogy mely fordulókra tervezik az extra sprintfutam beiktatását, amit rajtsorrendtől függetlenített, önálló eseményként hoznának vissza jövőre. Emellett még azt sem tudni, hogy az előszezoni tesztekre mikor és hol kerülne sor, pedig azoknak az új szabályrendszernek köszönhetően nagyobb jelentősége lesz, mint az elmúlt években bármikor.

A 2022-es Formula–1-es szezon előzetes versenynaptára:

  • március 20.: Szahír, Bahrein
  • március 27.: Dzsidda, Szaúd-Arábia
  • április 10.: Melbourne, Ausztrália
  • április 24.: Sanghaj, Kína
  • május 8.: Miami, Egyesült Államok
  • május 22.: Barcelona, Spanyolország
  • május 29.: Monaco, Monte Carlo
  • június 12.: Baku, Azerbajdzsán
  • június 19.: Montreal, Kanada
  • július 3.: Silverstone, Nagy-Britannia
  • július 10.: Spielberg, Ausztria
  • július 17.: Le Castellet, Franciaország / Imola, Olaszország
  • július 31.: Mogyoród, Magyarország
  • augusztus 28.: Spa-Francorchamps, Belgium
  • szeptember 4.: Zandvoort, Hollandia
  • szeptember 11.: Monza, Olaszország
  • szeptember 25.: Szocsi, Oroszország
  • október 2.: Marina Bay, Szingapúr / Isztambul, Törökország
  • október 9.: Szuzuka, Japán
  • október 23.: Austin, Egyesült Államok
  • október 30.: Mexikóváros, Mexikó
  • november 13.: Sao Paulo, Brazília
  • november 20.: Yas Marina, Abu-Dzabi

Fotó: Hungaroring Média, Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2816692602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása