F1: Óriási hírt közölt a McLaren, különleges festéssel indul Monacóban

Bombahírrel zárta a hetet a McLaren F1-es csapata: rendhagyó festéssel indulnak a wokingiak a Monacói Nagydíjon.

gulfmcl35anddrivers.jpg

Napok óta óriási pusmogás övezi a McLaren háza táját, ám a hivatalos megerősítésre egészen vasárnap estig kellett várni. Az izgalom persze nem volt alaptalan, ugyanis a McLaren bejelentette, hogy Lando Norris és Daniel Ricciardo a legendás Gulf-festéssel indul Monacóban. Ezzel a McLaren nemcsak az olajvállalattal folytatott – jelenleg stratégiai – együttműködése előtt tiszteleg, hanem a Formula–1-es Monacói Nagydíj visszatérését is ünnepli.

A papaya és kék színeket azonban csak egyetlen versenyre váltja a világoskék és narancssárga kombinációja, ami az MCL35M mellett a versenyzők tűzállóin, a csapat felszerelésén és közösségi médiás felületein is visszaköszönnek majd. Norris és Ricciardo különleges sisakfestéssel is készül az utcai versenyre, ám erről csak később rántják le a leplet. 

gulfmcl35hero4.jpg

gulfmcl35hero5.jpg

Érdekességképpen érdemes megjegyezni, hogy nem először használja ezt a festést a wokingi gárda: a 41-es rajtszámot viselő McLaren F1 GTR pompázott még ezekben a színekben, a Jean-Marc Gounon, Pierre-Henri Raphanel és Anders Olofsson alkotta egység a második helyen fejezte be az 1997-es Le Mans-i 24 órást.

gulfmcl35hero8.jpg

Az alábbi videóval harangozta be a változást a McLaren:

Fotó: McLaren Media Centre

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4916561808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása