2020 újraforgatva: idén sem tartják meg júniusban a Le Mans-i 24 órást

A járványhelyzet és a vakcináció körüli bizonytalanság miatt 2021-ben is kitolták a Le Mans-i 24 órás időpontját annak reményében, hogy augusztusban nézők előtt rendezhetik meg.

start_24h_of_le_mans_circ.jpg

Habár sokáig mindenki abban reménykedett, hogy 2021-ben visszatér az élet a régi kerékvágásba, ám az idő előrehaladtával ez egyre valószínűtlenebbnek tűnik, főleg látva az akadozó vakcinációt és az Európában egyre nagyobb méreteket öltő harmadik járványhullámot. Több versenysorozat is már módosítani kényszerült a versenynaptárán, a koronavírus pedig a 89. Le Mans-i 24 órást sem kímélte, az eseményt augusztus 21-22-ére halasztották – közölték az esemény weboldalán csütörtökön.

Eredetileg június 12-13-án tartották volna meg a legendás egynapost, ám ahogy tavaly is ellehetetlenült a tradicionálissá vált nyár eleji időpont, úgy még idén is reménykednek abban a szervezők, hogy nézők előtt bonyolíthatják le a versenyt, akkor is, ha erre csak biztonsági óvintézkedések mellett lesz lehetőség, hiszen az idei lenne az első alkalom, amikor a hiperautók versenyezhetnek a Circuit de la Sarthe pályán.

„Nehéz volt meghozni, de ez a helyes döntés” – érvelt a halasztás mellett Pierre Fillon, a versenyt rendező ACO elnöke. – „Az, hogy zsinórban másodjára is zárt kapuk mögött tartsuk meg a Le Mans-i 24 órást, elképzelhetetlen lenne. Minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek elkerülése érdekében, a résztvevők is igyekszünk minél tisztább képet adni a szezon alakulására. Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy tető alá hozhassunk egy biztonságos eseményt, minden szükséges egészségügyi óvintézkedés betartása mellett.”

A döntés értelmében egy helyet lépett hátrébb a naptárban a Le Mans-i forduló, a spái mellett a monzai verseny is „átugrotta”, és amennyiben nem változik (újra) annak versenynaptára, ütni fogja a túraautó-világkupa hungaroringi fordulóját, amit májusról halasztották – szintén – az augusztusi hosszú hétvégére. A jegyeladások és a versenyformátum kapcsán április végére ígérnek tájékoztatást, az előzetes nevezési listát pedig jövő hét kedden hozzák nyilvánosságra.

Fotó: Harry Parvin / ArdenalMedia.com (FIA WEC Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3116450088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása