Brutális bukás a Formula–2-ben, lefújták a futamot
Formula–2 2020: Oroszország – Sprintfutam

Mindössze hét körig tartott Szocsiban a Formula–2-esek sprintversenye, egy óriási baleset miatt piros zászlóval intették le – végleg. Félpontokat kaptak a versenyzők, de így is tovább nőtt Mick Schumacher előnye a tabella élén.

ei6iqjqxyaevhbg.jpg

A szombati főverseny értelmében Guanyu Zhou várhatta az élről az oroszországi F2-es sprintfutamot, a kínai is megőrizte pozícióját a piros lámpák kialvását követően. Ellenben a második rajtkockából induló Nikita Mazepin beragadt, így a hazai pályán versenyző Hitech GP-pilóta mellett elment a camposos Jack Aitken. A bajnokságot vezető Mick Schumacher remek rajtot mutatott be, a nyolcadikról egészen a negyedik helyig zárkózott fel két kanyar alatt.

Az első kanyarkombinációt ezúttal sem úszta meg a mezőny baleset nélkül, de „csak” a virtuális biztonsági autó lépett érvénybe. A 2-es kanyarban Guilherme Samaia és Jake Hughes akadtak össze; a brazil nem is tudott tovább menni, míg a HWA újonca a boxig még eldöcögött defektes autójával. A VSC-fázist követő újraindításból Aitken jött ki rosszul, két kanyar alatt ugyanis Schumacher és a carlinos Jehan Daruvala is megelőzte, noha a Williams-tesztpilóta az indiait vissza tudta előzni.

Zhou és Mazepin eközben meglógtak az élen, Schumacher már tisztes, 4 másodperces lemaradásban követte őket a harmadik helyen, majd a hetedik körben piros zászlóval szakították félbe a versenyt, miután Aitken és Luca Ghiotto egymásba akadtak és a TecPro-falba katapultáltak. Az érintettek csodával határos módon sértetlenül szálltak ki a roncsokból, a visszajátszásból pedig egyértelművé vált, hogy a brit megpróbálta leterelni a pályáról a hibázó olaszt, és húzta rá az autóját. Az esetet a futam után vizsgálják ki a stewardok.

Mind a Campos Racing, mind a Hitech GP autója totálkárosra tört, utóbbi ki is gyulladt, a TecPro-fal is jócskán megsérült, annyira, hogy végül nem is indították újra a futamot. Miután a mezőny nem teljesítette a 21 körös táv 75%-át, félpontokat osztottak, vagyis Zhou győzelme a 15 helyett csak 7,5 pontot ért. Az UNI-Virtuosi Racing versenyzője mellett Mazepin és Schumacher zárt a dobogón.

4 ponttal ugyan, de tovább nőtt Schumacher előnye a bajnokság élén, már 22,5 egységgel vezet Callum Ilott (UNI-Virtuosi Racing) előtt, aki hetedik helyével ezúttal csak 1 pontot szerzett. A piros zászló előtti utolsó teljes kör állásának értelmében Aitken és Ghiotto kettősét rangsorolták a 4-5. helyen, Yuki Tsunoda (Carlin), Ilott és Daniel Ticktum (DAMS) végeztek még pontszerzőként.

A Formula–2-es mezőnye idén már csak a két bahreini hétvégére kíséri el a Formula–1-et, vagyis két hónap múlva, november 28-29-én folytatódik a bajnokság. Addig többek között az is eldől, hogy Mick Schumacher megtarthatja-e a szombati győzelmet, illetve egyáltalán benyújtják-e miatta a fellebbezést a rivális csapatok.

A sprintfutam végeredménye:

Fotó: FIA Formula 2 / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2116217162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apro_marosan_petergabor 2020.09.28. 11:54:30

Egyre unalmasabb ez a "cirkusz".
Márpedig unalmas cirkusznál nincsen rosszabb. Azt úgy hívják: kínlódás.
Az egész túlszabályozott, túlbíztosított, izgalommentes.
Nincs már nagy különbség a play-stationjáték videós követése, meg az F1 között.

Makacs Folt 2020.09.28. 22:20:34

@apro_marosan_petergabor: Ne zavarjon, hogy ez egy F2-es futamról szóló hír.

apro_marosan_petergabor 2020.09.29. 01:03:37

Kössz.
Sorry.
De a véleményem nem változott az F1-ről.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása