A szakadék szélére került a koronavírus miatt a magyar Dakar-versenyző

Támogatóit és autóját is elveszítette Szalay Balázs, számításai szerint kilátástalan, hogy egyáltalán tud-e versenyezni a következő két évben.

szja7621.JPG

Mint az ismeretes, a koronavírus miatt válságba került a világgazdaság, ez alól az autósport sem kivétel. Lehet látni, amellett, hogy több versenysorozat szezonját kellett felfüggeszteni vagy elhalasztani, már a Formula–1-ben és a MotoGP-ben is sorra vezetik be a költségcsökkentő intézkedéseket. Ebbe belegondolva evidens, hogy a kisebb csapatok még inkább megsínylik ezt az időszakot – sajnos már hazai tapasztalatok is ezt támasztják alá: Szalay Balázs tereprali-versenyző és állandó Dakar-induló kertelés nélkül kijelentette, hogy autó és szponzor nélkül maradt – olvasható az Opel Dakar Team oldalán megjelent közleményben.

„A 2008-as válság semmi volt ehhez képest, hiszen az autógyárak leállították a termelést, az alkatrész-beszállítók nem szállítanak, az autógyárak pedig sorra mondják fel a szerződéseket, hiszen a marketingbüdzsé csökken ilyenkor leghamarabb. Néhány hét leforgása alatt egymás után veszítettük el a támogatóinkat, még az Opelt is, amellyel lejárt a szerződésünk, és tizenhat év után először nem tudtuk meghosszabbítani. Őszintén megmondom, a mai napon egyetlenegy szponzorunk sincs” – nyilatkozta Szalay, aki idáig 14 Dakar-ralin állt rajthoz, legjobb eredményét 2012-ben és 2019-ben érte el, mindkét alkalommal huszadikként zárt.

Az 54 éves versenyző hozzátette, hogy a mostani helyzet nagyon érzékenyen érinti majd az autósportot, szerinte valószínű, hogy a következő egy-két évre a gyártók többsége felfüggeszti gyári versenyprogramjait más választás híján. „Nagyon nehéz lesz innen felállni, s most nem elsősorban a sportról beszélek, hanem globálisan a gazdaságról. Sokan mennek majd csődbe, nagy lesz a munkanélküliség, a cégeknek nem lesz pénzük, és az autósport lesz az egyik utolsó, amelyre piaci alapon pénzt szánnak majd. Én sem tudom, hogy milyen versenyre tudunk majd egyáltalán elmenni az idén és jövőre…” – magyarázta.

Szalay megígérte, mindenképpen arra fog törekedni, hogy egyben tartsa csapatát, „hiszen az elmúlt több mint húsz év alatt számtalan kalandon, nagy győzelmen és nehéz helyzeten mentek át együtt, s ez egységgé kovácsolta őket”.

Fotó: Hungaroring Média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3915601192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fda 2020.04.10. 10:03:13

Eddig abból élt, hogy eljár szórakozni a sivatagba? El kell menni dolgozni, aztán ha ráér, vegyen egy autót és versenyezgessen.

232323 2020.04.10. 10:51:56

nem sajnalom.
tessek elmenni orvosnak ptogramozonak vagy futarnak vagy valaminek.

legyen pozitiv: volt 15 olyan eve ami az emberek 99%nak sose volt. de meg 5 se.

na ugye

Burgermeister 2020.04.10. 11:30:53

pont nem hat meg senkit

mortullus 2020.04.10. 11:40:29

Én elhiszem, hogy neki ez a szívügye, amire feltette az életét, de remélem a járvány után rádöbbennek majd az emberek (cégek, multik, az egész társadalom), hogy milyen felesleges dolgok is vannak a világon. Pl. az élsport 70-80 %-a, sivatagi autóversenyek, Forma1, profi foci.. stb. És más, értelmesebb dolgokra fogják költeni a pénzt.

Lóval ne 2020.04.10. 11:42:33

Teljesen mindegy, idén úgy sem lenne ki ellen versenyezni - a Dakar még az autóversenyek közt is az első számú, amit ott hagy minden csapat, mert csak uborkaszezoni bohóckodás (de lehet, hogy az olajár miatt most még a szaúdiaknak sem lenne pénze kifizetni a szervezési jogdíjat).

Fishtax 2020.04.10. 11:52:41

A vicces ebben, hogy pont nem siránkozott! Amikor először olvastam az erről szóló hírt, a cím alapján nekem is az volt az első, zsigeri reakcióm, hogy "persze, majd pont sajnálni fogom!" Aztán mire a közleménye végére értem, világossá vált, hogy ő csak megállapította, a következő években nem biztos, hogy tud majd versenyezni. Pont. Ha eddig volt esze (márpedig szerintem volt), akkor az elmúlt 15-20 évben a szponzoroktól és az államtól bőkezűen kapott támogatásból tudott annyit félretenni, hogy nem lesznek megélhetési gondjai. Ahogy tudom, van jópár vállalkozása, befektetése az autóversenyzésen kívül, amik a járványhelyzet utáni időben el fogják tartani. Az meg külön szimpatikus (még ha Szalay nem is mindig az), hogy a csapatát igyekszik majd együtt tartani, merthogy ez azt jelenti, az ott dolgozó embereknek továbbra is munkát akar majd adni.

Hauptrichter2 2020.04.10. 13:06:12

Néha - ha csak szemvillanásnyi időre is - helyükre kerülnek a dolgok...

kewcheg 2020.04.10. 13:22:55

Egy ismerősom rallizott, meselte hogy évente kb.egy csaladi haz ára ment a ralira./2008 körul./ Volt csaladi hattere.Egyszer elvitt egy körre, halálfelmem volt.Tehát egyfelől nagy respect, mert télleg bátrak/vakmerőek a pilotak.Erre születni kell.Igyanakkor gazdagok hóbortja, kb.5-10 ember munkája, es évi tobbtizmillió ft.hogy a pilóta jol érezze magåt,neki jo legyen.Legjobb ha egybol van pl.egy komplett szervize, az nagy segitség.Nem látsz koztük tanár, hivatalnok, stb.ezt nem lehet fizubol csinalni.+még az ún." Okosságok" amikrol csak suttogas szintjén volt emlités.Nevezett úr is meg fog élni, csak a versenyzesre szánt százmillioktol esik el...

enrikokaruszo 2020.04.10. 14:42:14

jó, hát most arra, ami nem létszükséglet, nehéz idők járnak
közben azért ne feledjük, hogy az emberi civilizáció pont attól izgalmadabb mint a gilisztáké, mert olyasmiket is teszünk, ami nem függ össze közvetlenül az ön-és fajfenntartással

Millerdraft 2020.04.10. 15:26:30

Egyrészt egy baromi felesleges ,,sport" huszadrangú versenyzőjéről van szó, marketing értéke nulla, eredménye semmi.
Másrészt pont Szalayt egyáltalán nem kell sajnálni, a belvárosban rengeteg üzlethelyiség az övé, majd ha a járvány után is bohóckodni akar, legfeljebb belenyúl a zsebébe és finanszírozza a semmit

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása