F1 - VERSTAPPEN NYERT AUSZTRIÁBAN, MINDKÉT MERCEDES KIESETT!
Forma-1 2018: Osztrák Nagydíj - Futam

max_verstappen_f1_grand_prix_austria_snaupmdy6jux.jpg

Először nyert Red Bull-pilóta a Red Bull Ringen, ugyanis a drámaian alakuló Osztrák Nagydíj Max Verstappen győzelmével zárult. A holland a két ferrarist előzte meg, Sebastian Vettel pedig visszavette a vezetést a bajnoki versenyben, miután betliztek a Mercedesek!

Kimi Räikkönen kapta el a legjobban az idei kilencedik Forma-1-es verseny, az Osztrák Nagydíj rajtját – egy pillanatra úgy tűnt, hogy beszúr a két Mercedes elé, de végül Lewis Hamilton és a pole pozíciós Valtteri Bottas közé sorolt be, a második helyre. Azonban a 3-as kanyarnál besokallt a finn, amelyet követően Bottas el tudott menni mellette a 4-es kanyarban, a külső íven, sőt a mercedeses példáját követte a Red Bull hollandja, Max Verstappen is. Sebastian Vettel nem helyezkedett túl jól a mezőny első felének sűrűjében, a rajt utáni métereken két pozíciót rontva visszaesett a nyolcadik helyre, mialatt korábbi csapattársa, Daniel Ricciardo két helyet javított és felkapaszkodott ötödiknek.

Azonban két körrel később Vettel visszaszerezte a rajtpozícióját, a hatodik helyet: előbb Kevin Magnussent előzte meg, majd Romain Grosjeant egy bátrabb manőverrel, átegerészve magát a Haas-Ferrarikon.

A két Mercedes nemsokára feljebb kapcsolt és a 10. körre Hamilton kiépített egy 2 másodperces előnyt Bottasszal szemben, aki 2.5 szekundumra hagyta le Verstappent, akit meg 3 másodperces lemaradásban követett Räikkönen.

Formula 1 on Twitter

The German becomes our first retirement � #AustrianGP �� #F1

Formula 1 on Twitter

VIRTUAL SAFETY CAR ⚠️ (LAP 15/71) BOTTAS IS OUT! The polesitter's rotten luck continues � A reported hydraulic issue ends his race in Austria #AustrianGP �� #F1

Az első sárga zászlós periódus pedig a 13. körig váratott magára, ugyanis Nico Hülkenberg autójában füstölt el látványosan a Renault-erőforrás – hiába a fejlesztések és az új MGU-K… Azonban a következő körben ismét a zöld jelzés lépett érvénybe. Viszont egy körrel később egyszer csak egy lassuló Mercedesre lehettünk figyelmesek: Valtteri Bottasnak kellett kiállnia a második helyről, ugyanis meghibásodott a sebességváltó! A finn autójának műszaki mentése miatt a versenyirányítás élesítette a virtuális biztonsági autót, amelyet kihasználva Verstappen, Räikkönen, Ricciardo és Vettel is kijött az élmenők közül.

A 20. körben pedig kulcsfontosságú előzést láthattunk: Räikkönen elszúrta a 3-as kanyar féktávját, amelyet a következő egyenesben Ricciardo könnyedén kihasznált, átvéve a harmadik helyet, amely az aktuális kalkulációk szerint virtuálisan a másodiknak felelt meg.

Lewis Hamilton körökön győzködte eközben a szerelőit, hogy többet már nem tud kihozni a kezdő gumiszettjéből, így a Mercedes a 26. kör elején behívta a depóba a britet, aki a kiállást követően friss lágy gumikon a negyedik helyre tért vissza, a két ferraris, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel közé. A vezetést pedig a két Red Bull vette át.

Formula 1 on Twitter

LAP 38/71 Raikkonen springs an attack and takes P2 from Ricciardo The Red Bull driver pits for fresh rubber #AustrianGP �� #F1

Formula 1 on Twitter

LAP 39/71 The Ferraris are on the move! Vettel squeezes Hamilton for third place � #AustrianGP �� #F1

A verseny következő szakaszában Ricciardo látványosan elkezdett szenvedni a sárga jelölésű Pirelliken, körről-körre egyre több tempót veszített, aminek eredményeként a 38. körben Räikkönen különösebb erőfeszítés nélkül elment mellette. Egy körrel később az ausztrál ki is jött a boxban, a 3-as kanyarban pedig Vettel egy nagyon szép előzéssel megelőzte Hamiltont a harmadik helyért.

Szűk 10 körre később Hamilton is hasonló problémákkal szembesült, mint Ricciardo, így az 52. kör végén a brit mercedeses is kénytelen volt megejteni egy újabb kiállást, amelynek során szuperlágy gumikat kapott.

Formula 1 on Twitter

LAP 54/71 Ricciardo is OUT! � He pulls over reporting a gearbox issue... on his birthday � #AustrianGP �� #F1

Három körrel később meg egy újabb Renault-motor mondta be az unalmast: Daniel Ricciardónak kellett félrehúzódnia a negyedik helyen haladva – ezzel az ausztrál 29. születésnapja finoman szólva keserűvé vált… Viszont épphogy bevették a #3-as számú Red Bull megállása miatt kihelyezett sárga zászlókat, ismét lehetett elővenni azokat, mivel Brendon Hartley Toro Rossójának Honda-erőforrása is bedobta a törölközőt.

A futam valódi drámája a 64. körben következett be: Lewis Hamilton autója megadta magát ugyanis a negyedik helyen haladva – ezzel a két Ezüst Nyíl az első sorból indulva 0, azaz nulla ponttal zárt!

Formula 1 on Twitter

LAP 64/71 HAMILTON IS OUT! It's a double-retirement for Mercedes � #AustrianGP �� #F1

Az utolsó körökben Max Verstappennek volt félnivalója, ugyanis a bal hátsó gumija már nézett ki túlságosan szalonképesen. De sem a drámák, sem a technika ördöge és sem a Ferrari nem érték utol a holland pilótát a 71 körös verseny leintéséig.

Verstappen így pályafutása során negyedjére, idén meg először tudott győzni a Forma-1-ben, s mögötte Kimi Räikkönen látta meg kockás zászlót annak ellenére, hogy tízből kilenc ember nagy tétben mert volna fogadni arra, hogy a Ferrari Sebastian Vettel javára csapatutasítást kezdeményez. A német azért így sem lehet elégedett, mert a hatodik helyről indulva mentette meg ezt a futamot, felállva a dobogó legalsó fokára – s nem mellesleg a Mercedes dupla csődjének köszönhetően visszavette a vezetést a bajnoki pontversenyben, egy ponttal Hamilton elé ugorva.

f1_grand_prix_of_austria_cd9edny8c-ux.jpg

A dobogósok mögött óriási meglepetésre a két Haas-versenyző, az idei első pontjait szerző Romain Grosjean és a bahreini eredményét beállító Kevin Magnussen zártak a 4-5. helyen, megelőzve a Force India pilótáit, Esteban Ocont és Sergio Pérezt – a két rózsaszín párduc némi taktikázással a hajrában megpróbálta kijátszani Magnussent, így a csapat előre küldte Pérezt, de miután a mexikói sem tudott érdemben mit kezdeni a dánnal, visszaadta francia csapattársának a hatodik pozíciót. Azonban a silverstone-i csapat így is dupla pontszerzéssel zárta a 200. futamát, amelyre az időmérő alapján viszonylag kevés esély volt.

Fernando Alonsónak pedig a kezére játszott a Bottas-féle virtuális biztonsági autós fázis, ugyanis a boxutcából való indulás ellenére a nyolcadik helyre hozta be a McLaren-Renault-t, megtörve a három versenyen át tartott kiesési és nullázási szériáját. A spanyolok kétszeres világbajnoka mögött Charles Leclerc és Marcus Ericsson tették teljessé a pontszerzők névsorát – a Sauber ezzel a 2015-ös Kínai Nagydíj óta először könyvelhetett el kettős pontszerzést.

A pontszerzőkön kívül még Pierre Gasly, a Renault elbaltázott boxmunkájának köszönhetően visszaeső Carlos Sainz és a két williamses ért célba. Hülkenberg, Ricciardo, a két mercedeses és Hartley mellett még Stoffel Vandoorne volt az, aki nem látta meg a kockás zászlót.

Folytatás egy hét múlva a száguldó cirkusz bölcsőjében, Nagy-Britanniában!

Az Osztrák Nagydíj végeredménye:

f1_2018_aut_r.jpg

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2914086193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása