F1 - VALÓSZÍNŰ, HOGY 2019-BEN MEGINT NEM LESZ NÉMET NAGYDÍJ

f1_grand_prix_of_germany_1cxjg1bylakx.jpg

Hamarosan a Forma-1 szervezői bejelenthetik, hogy 2015 és 2017 után 2019-ben ismét hiányozni fog a Német Nagydíj a versenynaptárból – adta hírül az F1i.com, az Auto Motor und Sport értesüléseire hivatkozva.

A német lap részéről az általában jól értesült újságíró, Tobias Grüner arról is cikkezett, hogy a hockenheimi helyszín – amely anyagilag már így is szenved évek óta, ami a Forma-1-es jogdíjak kétévenkénti megtérítését illeti – helyébe maximum egy második amerikai verseny, az évek óta pedzegetett Miami Nagydíj léphet.

A Német Nagydíjat 2007 és 2014 között felváltva rendezte a Nürburgring és a Hockenheimring, azonban a 2013-as futam megrendezését követően előbbi helyszín számára financiálisan lehetetlenné vált, hogy újból vendégül lássa a száguldó cirkuszt.

Ennek hátterében a helyiek alacsony számú helyszíni és televíziós érdekeltsége áll, amely meglepő annak fényében, hogy ott van a mezőnyben az évek óta a bajnokságban verhetetlennek bizonyuló Mercedes, valamint a Ferrarinál versenyző négyszeres világbajnok Sebastian Vettel – az ezzel kapcsolatos problémák első ízben azután jelentkeztek, hogy a hétszeres világbajnok klasszis pilóta, Michael Schumacher először visszavonult.

„Ugyan nem vagyunk meglepődve, de természetesen óriási kár… Tárgyaltunk a Liberty Mediával és időről-időre újra tisztáztuk, hogy csak akkor érdekel minket a folytatás, ha az anyagi kockázat minimális. Azonban nem tudtunk egy élhető modellt kialakítani, legalább a következő szezonra” – idézi a Sport Bild Georg Seilert, a Hockenheimring főnökét.

„A cél egy alapjaiban megváltoztatott üzleti modell elérése, amelyet később a Forma-1 vezetősége is elfogad” – zárta a gondolatait Seiler.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4014080659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása