DTM - AZT A MINDENIT: ALESSANDRO ZANARDI DEBÜTÁL MISANÓBAN!

dtm-1527581050.jpg

Bombahírt közölt kedd délelőtt a BMW Motorsport, miszerint annak nagykövete, Alex Zanardi bemutatkozik a Német Túraautó Bajnokságban, augusztus végén! Úgy néz ki, hatalmas durranás lesz a DTM visszatérése Olaszországba, ahol a bajnokság első éjszakai versenyét fogják megrendezni.

Úgy gondoljuk, hogy Alex Zanardi azon autóversenyzők egyike, akiket nem igazán kell bemutatni. Pályafutását hosszú-hosszú évekkel ezelőtt a formulaautózásban kezdte, versenyzett a Forma-1-ben is, azután egy szeptemberi napon, 2001-ben egy nagyon kemény balesetet szenvedett a CART-szériában – ahol korábban két világbajnoki címet is szerzett –, a Lausitzringen, amelynek következtében mindkét lábát elveszítette.

Később, 2005-ben mégis visszatért a versenyzéshez és 2009-ig a Túraautó Világbajnokságon indult, összesen négyszer járt a dobogó legtetején. Megfordult a sportautózásban is, de nagyon komoly sikereket ért el a kézi kerékpározás világában: nyolc világbajnoki címe mellett négy arany- és két ezüstéremre tett szert a Paralimpián.

dtm-1527581055.jpg

DTM-es tapasztalattal nem igazán rendelkezik az olasz legenda: 2012-ben tesztelhette még a BMW akkori gépét, majd a 2015-ös szezonzárón ő vezette a bajor márka Race Taxiját.

„Egy fantasztikus csomagot alkottunk a misanói bemutatkozó versenyünkre. Remélhetőleg már maga a helyszín, amely nagyon közel volna a homokos adriai tengerparthoz, nagyon sokat fog hozzátenni a felejthetetlen élményhez. Az pedig egyszerűen lenyűgöző, hogy Alessandro Zanardit vendégpilótaként üdvözölhetjük” – nyilatkozta Achim Kostron, a DTM promóterének, az ITR-nak az elnöke.

„Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek az édességboltban és már nagyon várom, hogy a BMW M4 DTM-mel versenyezzek Misanóban. Mint lelkes motorsport-fanatikus, egyébként is tervbe volt véve, hogy tiszteletemet teszem Misanóban, minden idők első éjszakai DTM-futamán. Viszont az fantasztikus, hogy volán mögé ülhetek és versenyezhetek is” – mondta izgatottan Zanardi.

dtm-1527581045.jpg

„Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy egy ennyire híres vendégpilótát üdvözölhetünk a DTM rajtrácsán. Alex Zanardi rendkívül népszerű, és nem csak a hazájában, Olaszországban. Atlétaként is kiemelkedő, lenyűgöző eredményi vannak, emellett pedig a rendíthetetlen optimizmusa és a humanitása azok, amelyek kitűnnek a sporton túl és idáig már emberek millióit inspirálták világszerte” – idézi a hivatalos sajtóközlemény az ITR vezetőjének, Gerhard Bergernek szavait. – „Alex sosem közelíti meg a dolgokat félvállról, messze áll tőle az ilyesmi. Ismerjük őt, és nagyon profin és ambíciókkal fog felkészülni a DTM-es vendégszereplésére, hazai közönsége előtt. Üdv. a DTM-ben, kedves Alex!”

A misanói DTM-fordulóra augusztus 24-26-a között kerül sor.

Fotó: BMW

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1814012352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása