FE - KETTŐS AUDI-GYŐZELEM BERLINBEN, DE VERGNE TORONYMAGASAN VEZETI A BAJNOKSÁGOT
Formula-E 2018: Berlin - 1-2. szabadedzés, Időmérő edzés, Futam

20180519194042malk3809.jpg

Hazai közönsége előtt rajt-cél győzelmet aratott Daniel Abt, megszerezve pályafutása második győzelmét, míg az Audi kettős sikerét a zsinórban negyedik második helyét szerző Lucas di Grassi tette teljessé. Jean-Éric Vergne valahogyan ismét fellopakodott a dobogóra, s miután legközelebbi üldözői jóval mögötte zártak, immár 40 pontos előnnyel várhatja a folytatást.

A 2017/2018-as szezon kilencedik állomásán, a berlini Templehoff repülőtéren tette tiszteletét a hétvégén a Formula-E mezőnye. Azonban mielőtt még nagyon belemélyednénk az események részletezésébe, Nico Rosberg Gen2-es autóval megejtett bemutatóján túl egy különleges bejelentés segítette a széria rajongóit a versenyhétvégére hangolni: pár nappal ezelőtt bejelentették, hogy az új éra kezdetét jelentő ötödik szezon nyitóversenyét az idei év elején a Bajnokok Tornájának otthont adó szaúd-arábiai Riyadh-ban fogják megrendezni, és a helyszín a bajnokság vezetőivel egy 10 évre szóló kontraktust írt alá.

2018051919430854i7815.jpg

Az első szabadedzés pedig máris egy hazai pilóta elsőségével indult: ugyanis a 45 perces gyakorlás során a Mahindra Racing németje, Nick Heidfeld futotta meg a leggyorsabb kört 1:09.697-tel, ezzel közel fél másodpercet adva a második szezon bajnokának, a Renault e.dams-os Sebastien Bueminek, míg a harmadik helyen a Techeetah bajnoki éllovas versenyzője, Jean-Éric Vergne már majdnem hét tizeddel volt elmaradva.

Mindeközben az Andretti színeiben a Formula-E-be visszatérő Stephane Sarrazin számára nem indult jól a nap, mert szinte azonnal a falba tette a célegyenes végén az autót, miután előtte keményen alulkormányzottsággal küzdött. A francia miatt előkerültek a piros zászlók, de amikor még 14 perc hátra volt az időből, folytatódhatott a körözés. Rajta kívül még a mahindrás Felix Rosenqvist látogatott ki a bukózónában az 1-es kanyarban, de a svéd egy megpördüléssel megúszta a kalandot.

2018051817561656i9012.jpg

Később, a 30 perces második gyakorlás alkalmával már Jean-Éric Vergne állt az élre: a Techeetah franciájának 1:09.438-as köre több két tizedmásodperccel bizonyult gyorsabbnak, mint Heidfeld elsőséget érő köre az FP1-en. Mégis az ex-F1-es alig egy tizeddel előzte meg a második helyen záró Rosenqvistet, míg a harmadik helyre a csapattársa, André Lotterer ért oda.

2018051919411754i5979.jpg

Az időmérő edzés pedig nagy meglepetést hozott, ugyanis 1:09.472-vel Daniel Abt autózta a leggyorsabb kört a Super Pole-ban az Audival. „A hazai verseny önmagában különleges és az itt lévő emberekkel csakis jó lehet!” – nyilatkozta a német annak kapcsán, milyen érzés hazai közönsége előtt pályára lépni.

Igaz, sokáig kérdéses volt, hogy megtarthatja-e Abt a rajtelsőségét, ugyanis az FIA vizsgálatot indított ellene, amiért túl korán, még a kivezető kör utolsó szektorában kezdte el a maximális energiaszinten pörgetni az autót, de végül nem kapott büntetést.

Ami a csoportidőmérőt illeti, talán a Formula-E eddigi, közel négyéves történetének egyik legszorosabb csoportidőmérőjének lehettünk a szemtanúi, ugyanis mind a húsz versenyző egyetlenegy másodpercen belül zárt – erre pedig korábban még nem volt példa!

Abt mögött – szintén némileg meglepetést okozva – Oliver Turvey végzett a NIO-val, noha a brit a negyedik szezonban idáig minden kvalifikáción ott volt a TOP-10-ben. A brit pilótát Jean-Éric Vergne követte a harmadik helyen, megelőzve a TOP-5-ben megforduló legmeglepőbb nevet, a dragonos Jerome d’Ambrosio személyében, míg a döntő szakaszba az első helyen továbbjutó Lucas di Grassi számára ezúttal sem jöttek össze a dolgok akkor, amikor igazán számít, ugyanis egy több sebből vérző körrel az ötödik lett.

Éppen csak lemaradva a Super Pole-os szétlövésről, hatodikként kvalifikált Rosenqvist, Buemi és a virgines Alex Lynn előtt, míg az első tíz sorrendje Mitch Evansszel (Jaguar) és Sam Birddel (DS Virgin) lett teljes.

Abtot leszámítva nem teljesített valami jól a mezőny négy főből álló, német különítménye, ugyanis az FP1-et még az élen záró Heidfeld csak a 14. lett, a venturis honfitárs, Maro Engel mögött. André Lotterer mindennek tetejében a 7-es és a 8-as kanyar között megpusszantotta a falat a Techeetah gépével, így csak a 18. helyen zárt, de miután Párizsból, a Birddel való ütközés miatt hozott egy 10 helyes rajtbüntetést, abszolút a mezőny végére került.

De német büntetéséből csak ketten tudtak profitálni: a NIO-nál az ülését visszakapó Luca Filippi (aki helyett az előző, franciaországi versenyen Ma Qing Hua indult), valamint Nicolas Prost, a Renault e.dams franciája.

2018051919453256i1573_1.jpg

A kora esti órákban pedig megrendezték a versenyt, amely Daniel Abt domináns, rajt-cél sikerét hozta – az audis pilóta ezzel a második győzelmét aratta a mexikóvárosi sikerét követően. Ráadásul a német pilóta nem 25, hanem kapásból 29 pontot gyűjtött be vasárnap, ugyanis a futamgyőzelmen és a pole pozíción kívül a leggyorsabb kört is a magáénak tudhatta.

Abt egyébként végig kontroll alatt tudta tartani a futamot, mindössze az a néhány pillanat alakult számára kissé nyomást jelentően, amikor a verseny közbeni autócserék során közel négy másodpercet veszített csapattársához, Lucas di Grassihoz képest, de a brazil épphogy nem tudott ebből előnyt kovácsolni. Abt végül közel hét másodperces előny birtokában szelte át a célvonalat.

Így a brazilok regnáló bajnokának sorozatban negyedik alkalommal is be kellett, hogy érje egy második hellyel – viszont ennek a második helynek olyan szempontból nagyobb értéke van, hogy ez az Audi első és a bajnokság második kettős győzelmét jelentette. (Korábban, a chilei versenyen a Techeetah versenyzői futottak be 1-2-ben.)

Nem mellesleg ez a kettős siker az Audit a Techeetah mögé, a második helyre tornázta fel a konstruktőrök kiírásában – na, erre ki gondolt volna azok után, hogy az első négy versenyt követően mindössze 11 pontot számlált a német alakulat?

20180519194922als5126.jpg

Mindeközben Jean-Éric Vergne is minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy előnye még véletlenül se csökkenjen. Noha sokáig úgy tűnt, hogy idei legrosszabb eredményét beállítva „csak” az ötödik helyen látja meg a kockás zászlót, végül belopózott a harmadik helyre, idei ötödik dobogós helyezését begyűjtve. Igaz, ezért keményen meg kellett dolgoznia a franciának, ugyanis a rajt után néhány kanyar erejéig megkapta maga elé D’Ambrosiót, aki mellett végül a hajtűkanyarban talált utat.

Nem sokkal később viszont egymás után két pozíciót veszített, ugyanis Di Grassi az előzéskor kicsit kiszorította Vergne-t, aki emiatt ritmust veszített, így Sebastien Buemi is átugrotta őt. Végül a francia egy kerék a keréken küzdelemben rágta át magát a második szezon bajnokán. Majd a páros áthámozta magát Oliver Turvey-n – aki amiatt, hogy egy körrel korábban jött ki, a második etapban kellett valamelyest gazdálkodnia az energiával –, aki mellett Vergne ugyanott ment el, a verseny elején Jerome d’Ambrosiót is megelőzte.

A NIO britje az időmérős tempóját nem tudta maradéktalanul átmenteni a versenyre, így végül az ötödik helyen szelte át a célvonalat a jaguaros Mitch Evans előtt, aki számára az autócsere jelentett igazán meleg pillanatokat, ugyanis amikor hajtott volna ki, majd megpöckölte a csapattársát, Nelson Piquet Jr.-t.

Sam Bird, a DS Virgin Racing pilótája Mexikó óta először nem állt dobogóra, s miután csak hetedik lett, a Vergne-nyel szembeni lemaradása a bajnoki összetett második helyén 40 pontosra gyarapodott. Nála rosszabbul csak Rosenqvist járt, akinek a versenye szinte már a rajt után elúszott egy elhamarkodott manőver miatt, így a kálváriáját folytatva csak a 11. helyen ért célba. Így a svédet – aki még harmadik a pontversenyben – szép lassan utoléri Abt, Buemi és Di Grassi hármasa.

Az első tíz sorrendje pedig a mezőny második feléből felzárkózó német pilótákkal, Maro Engellel, André Lottererrel, valamint Nick Heidfelddel egészült ki, akik többek között azon utolsó körös káoszból is hasznot húzták, amelyet Piquet és José Maria Lopez csatája, majd bukdácsolása okozott.

A Formula-E most egy jó háromhetes szünetre vonul és a bajnokság idei 10. versenyére június 10-én, a svájci Zürichben kerül sor, ahol több mint 60 éves után először fognak autóversenyt rendeznie.

Az első szabadedzés végeredménye:

fe_2018_berlin_fp1.jpg

A második szabadedzés végeredménye:

fe_2018_berlin_fp2.jpg

Az időmérő edzés – összesített – végeredménye:

fe_2018_berlin_q.jpg

A futam végeredménye:

fe_2018_berlin_r.jpg

Az egyéni bajnokság állása, 9 futam után:

fe_2018_berlin_dc.jpg

A csapatbajnokság állása, 9 futam után:

fe_2018_berlin_tp.jpg

Fotó: LAT/Formula-E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4913984236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása