DTM - MORTARA ELSŐ MERCEDESES GYŐZELME ÉS AUDI-RONCSDERBI A SZOMBATI LAUSITZRINGI VERSENYEN
DTM 2018: Lausitzring - 1. futam

dtm-1526719600.jpg

Edoardo Mortara először nyert futamot a DTM-ben a 2016-os hockenheimi szezonzáró óta, ami azt jelenti, hogy a Mercedes színeiben is először jutott fel a dobogó legtetejére. Mindeközben az első lausitzringi viadal folyamán a biztonsági autó, majd a piros zászló is szerepet kapott, miután úgy hullottak az Audik, mint a legyek…

Magyar idő szerint 13 óra 30 perckor vette kezdetét a DTM első lausitzringi versenye. A pole-ból Lucas Auer simán el tudott jönni a Mercedesszel, míg mögötte helyet cserélt a két BMW-s, amelynek révén az első kanyarban Bruno Spengler fordult másodikként és az újonc Philipp Eng harmadikként.

Nem sokkal később pedig máris szükség volt a biztonsági autó szolgálataira, ugyanis azok után, hogy az Audi nem mutatott valami acélos tempót az időmérő edzések során, Dr. Ulrich Fritzék feje most mára két törött RS5-ös miatt is fájhat: történt ugyanis, hogy a rajtlámpák kialvását követően Nico Müller a rajtrácson ragadt, így a 16. rajtkockából Jamie Green tökéletesen telibe találta a svájci kollégáját. A brit versenyző autójának eleje alaposan lerongyolódott, Müller autóján pedig a jobb hátsó rész sérült.

A műszaki mentés miatt mintegy 15 percig a Safety Car állt az élen, de utána a mezőny végül megkapta a zöld zászlókat. A duplaoszlopos újraindításnál Glock próbálta nagyon elmenni Eng mellett, de a német nem járt sikerrel, így maradt a negyedik helyen.

Azonban nemsokára újabb brutálisan nagy baleset történt, amelyben ezúttal is érintett volt egy audis és ezúttal a piros zászlót sem úsztuk meg: René Rast autója tört össze nagyon csúnyán, de a tavalyi bajnok szerencsére a két lábán hagyta el a bukás helyszínét. A visszajátszásból kiderült, hogy az egyik márkatársa, Loic Duval lökte le a pályáról a németet, aki ezután többször is átforgott a saját tengelye körül.

Amikor már csak 22 perc volt hátra az 55 perces és plusz egykörös versenyből, a biztonsági autó mögött folytatódhatott a verseny. Azután a Mercedes által biztosított Safety Car kiállt a mezőny elől és újra versenytempóban mehettek a pilóták. Az újraindításnál Auer megőrizte a vezetést, mialatt Glock ismét támadt Enget, ismét sikertelenül – sőt, végül a sárga BMW-t kezdte el támadni Pascal Wehrlein a Mercedesszel.

16 perccel a kockás zászló előtt Spengler, Eng, Di Resta, Farfus és Rockenfeller, azaz egyszerre öten is kijöttek a depóba a kötelező kerékcserét teljesíteni. Egy körrel később a versenyt vezető Auer, Wehrlein, Wittmann és Juncadella is kilátogatott a szerelőihez, a későbbiek folyamán pedig a mezőny nagyja is kijött a pitbe. Majd Glock is megejtette a kiállását és Auer elé tudott visszajönni a BMW-vel!

Azonban Glock gumijai eleinte még nagyon hidegek voltak, így Auer – a nyomában Enggel – viszonylag hamar utolérte. A következő kör elején Auer meg is támadta a németet, de mind a ketten lesodródtak a kanyarban, így Eng és Paffett is megelőzték őket, de később Glock vissza tudta előzni a 2005-ös bajnokot, aki utána további pozíciókat veszített.

Két perc volt még hátra, amikor Edoardo Mortara visszaelőzte Phillip Enget, miután korábban az osztrák nagyon szépen körbeautózta az olaszt a célegyenes végén lévő kanyarkombinációban, visszavéve a harmadik helyet. Egy körrel később viszont még Glock is elment Engnek.

Mindeközben az élen Robin Frijns és Joel Eriksson az utolsó pillanatra hagyták a boxkiállásukat, de a taktika egyikőjüknek sem volt kifizetődő, mert csak a 14., valamint a 12. helyre tértek vissza.

33112954_2085774778336819_3236901797687721984_n.jpg

Edoardo Mortara pedig először nyert futamot a Mercedesszel, pályafutása során meg kilencedik alkalommal látta meg elsőként a kockás zászlót. A jól taktikázó olasz mögött Glock és az első dobogóját Eng értek célba. Az osztrákot mercedeses honfitársa, Auer és a márkatárs Spengler követték, majd az első tíz sorrendjét Di Resta, Wittmann, Wehrlein, Paffett és Farfus egészítették ki.

A pontszerzőkön kívül még Rockenfeller, Eriksson, Frijns és Juncadella látták meg a kockás zászlót. A folytatásra vasárnap reggel, közép-európai idő szerint 9 órától kerül sor, amikor is megrendezik a harmadik szabadedzést, amelyet a második időmérő követ 11:25-től, valamint a második verseny 13:30-tól.

Az első futam végeredménye:

dtm_2018_lau_r1.jpg

Az első futam közvetítése:

DTM Lausitzring 2018 - Race 1 (Multicam) - RE-LIVE (English)

Watch the full Race 1 at the Lausitzring live on the DTM YouTube channel. Check out the Onboards of Mike Rockenfeller, Timo Glock and Gary Paffett with our Multicam-Feature!

Fotó: DTM Media, Mercedes-AMG DTM Facebook

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr413979076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása